Mindent fizessen a pasi? Ez döntés joga, nem pedig járandóság!

Gondoljuk át, hogy mi vezetett idáig? Bár hiszem, hogy a Gödörrel kialakult vita egy jól felépített kis bosszú, mégis meg kell támogatnom az elméletet, ha nem akarok hűtlen lenni az elveimhez, miszerint objektíven próbálok szemlélni.

A belépők általában jelképes összegek az átlagos szórakozóhelyeken, ahol ugyan kicsinyesség egy csókától, ha ezen aggódik, de ha egy bejutást, vagy egy korsó sört mérlegre teszel, akkor inkább az utóbbira költené, ami lássuk be; érthető ;) Persze, minek nem megy az ilyen inkább egy krimóba? Viszont emberileg joga van preferálni a sört és a nemi megkülönböztetést felhozni a sör védelmére.

Amikor a nagybetűs nőn van a hangsúly

Megint más esetnek tartom, ha komolyabb helyszínekről, vagy rendezvényekről van szó, ahol mondjuk borsos összeg a beugró... Ekkor persze dönthetnek a kivételezés mellett, mely részemről nem az zöld utat mutatná, sokkal inkább a szervezők „nagylelkűségét”, miszerint Ladies night van, tehát a nők most lehetnek/lehetnének igazi nők, akik bevonulnak a bársonyszőnyen, mintegy megtisztelik jelenlétükkel a helyet.

Itt kifejezetten a nagybetűs NŐ-n van a hangsúly és nem azon, hogy romrészegen bemászik, „mer’ ingyé van!”. Ez persze kellene, hogy adja a látogatói kör színvonalát mindkét nem oldaláról, ami ma, Magyarországon igen nehézkes, amikor nagyon nehéz megtölteni a szórakozóhelyeket, pláne, hogy még válogassanak is?!

Az ingyenes női belépő leginkább pont az ok-okozat összefüggésben himbálódzik, miszerint ingyen belépő, esetleg welcome drink az koncentráltan több nőt jelenet, aminek okozata a hímneműek felbukkanása, akik hajlandóak pengetni az érdemleges számú biodíszletért. Nem elhanyagolható, hogy a nagy számok törvénye alapján, mint a hotelekben a törölközőt, egyet-egyet el is csennek a tömegből... Minél több „csenhető” darab bukkan fel, úgy nő a fizetőképes férfiak száma, akik nem restek leperkálni a túlárazott koktélt, bort, vodkát, hogy trendi estéjük, trendi kiegészítőt kapjon, így növelve falkájukban betöltött szerepük, megerősítve pozíciójuk. Elég állatias így levezetve, de ez egy régóta létező logika... ráadásul működő.

Ettől függetlenül hiszem, hogy joga van egy pasinak is ingyen bemenni, és el lehet kérni egy belépő árát egy nőtől is. Miért? Mert ezt sikerült elérni... Nekünk tökeink lettek, míg a férfiakat kiheréltük. BRAVO!

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.