Nehéz helyzet válás után: Amikor a kamasz nem akar találkozni a különélő szülővel

Sok szülő kerül abba a helyzetbe válás után, hogy a gyerek eleinte még jár a külön élő szülőhöz, majd egyszer csak azt mondja: „nem akarok menni”. Ez különösen fájdalmas és ijesztő tud lenni, főleg akkor, ha a gyerek már kamasz. Ilyenkor gyakran merül fel a kérdés: mit kellene tennünk szülőként, és hol a határ a támogatás és az erőltetés között? Stáhly Katalin, a Hintalovon Alapítvány pszichológusa és gyerekjogi szakértője az alábbi cikkben ad néhány kapaszkodót.

Fontos tudni, hogy a kapcsolattartás elsősorban a gyerek joga. Ez azt jelenti, hogy joga van mindkét szülőjéhez – de azt is jelenti, hogy nem lehet őt akarata ellenére rákényszeríteni a találkozásra. Egy kamasz már képes megfogalmazni a saját érzéseit, még akkor is, ha ezek sokszor szélsőségesek, ellentmondásosak vagy nehezen érthetők a felnőttek számára.

Mi állhat az elutasítás mögött?

Amikor egy kamasz nemet mond a különélő szülőre, az ritkán szól arról, hogy „nem szereti” őt. Sokkal gyakoribb, hogy:

• túl sok feszültséget él meg a szülők között,
• úgy érzi, választania kell,
• csalódott, dühös, vagy nem érzi magát biztonságban,
• egyszerűen túlterhelt, és így próbál kontrollt szerezni a saját élete felett.

Kamaszkorban teljesen természetes az ellenállás, a határok feszegetése és az, hogy a gyerek hol egyik, hol másik szülőhöz húz. Ez nem végleges döntés – inkább egy állapot.

Mit tehet a szülő, akivel a gyerek él?

Talán ez a legnehezebb szerep. Egyszerre kell tiszteletben tartani a gyerek érzéseit, és közben nem elvágni őt a másik szülőtől. Fontos, hogy:

• ne bagatellizáld a gyerek érzéseit („túlreagálod”),
• ne erősítsd meg az elutasítást („igazad van, jobb is nélküle”),
• ne tedd őt döntőbíróvá a szülők között.

A legtöbb kamasz akkor tud megnyugodni, ha érzi: nem kell választania, és a szülei – külön-külön – elbírják az ő bizonytalanságát.

Mit tehet a különélő szülő?

Talán meglepő, de sokszor az segít a legtöbbet, ha nem erőlteted a találkozást. Ez nem feladás. Inkább annak üzenete, hogy: „tiszteletben tartom, ahol most tartasz, de itt vagyok, ha szükséged van rám.” Ez a hozzáállás hosszú távon sokkal inkább alapot ad a bizalom újraépítéséhez, mint a nyomás vagy a számonkérés.

A kapcsolattartás nem mindig heti naptár

Kamaszkorban a merev szabályok gyakran nem működnek. Iskola, barátok, programok – ezek mind fontosabbá válnak. A rugalmasság nem azt jelenti, hogy nincs kapcsolat, hanem azt, hogy alkalmazkodik a gyerek életéhez. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a szülők egymással kommunikáljanak, és ne a gyereken keresztül üzenjenek.

Mikor érdemes segítséget kérni?

Ha az elutasítás tartós, ha sok a feszültség, vagy ha úgy érzed, egyedül már nem megy, érdemes külső segítséget bevonni. Szülői mediáció, pszichológusi konzultáció vagy családterápia abban segíthet, hogy:

• a gyerek ne kerüljön két tűz közé,
• a szülők megtalálják az együttműködés minimumát,
• a kapcsolat újraépítése a gyerek tempójában történhessen.

Ami talán a legfontosabb

A gyerekközpontú hozzáállás nem azt jelenti, hogy mindig minden jól működik. Azt jelenti, hogy újra és újra megpróbáljuk a gyerek szemszögéből nézni a helyzetet, még akkor is, ha közben fáj. Nem tökéletes döntésekre van szükség, hanem elég jó szülői jelenlétre – olyanra, amelyben a gyerek érzi: a felnőttek problémái nem az ő terhei, és a kapcsolatok idővel változhatnak.

Fotó, leadfotó: Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány