A 2000-es évek nagy kedvence volt: ennyit változott 41 esztendős korára az imádott énekesnő

Avril Lavigne már nem az a tinisztár ikon, akit a Sk8er Boi és a Girlfriend tettek híressé, mégis a mai napig képes meglepni rajongóit egyedi stílusával, no meg kirobbanó energiájával.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Mindenki az ő slágereire bulizott

Avril Lavigne 1984. szeptember 27-én született a kanadai Belleville-ben, és már kétéves korában megmutatkozott rendkívüli énekhangja, a templomi és helyi rendezvényeken való fellépések révén pedig hamar kitűnt környezete előtt. Kezdetben keresztény dalok és country-számok uralták repertoárját, szülei pedig, vallásos hitük szerint, gondosan felügyelték zenei választásait. Tinédzserként aztán hamar nagy bátorságra és magabiztosságra tett szert: 1999-ben, mindössze 14 évesen, egy könyvesboltban tartott előadása során figyelt fel rá első menedzsere. Ugyanebben az évben megnyert egy versenyt, amelynek során 20 000 fős közönség előtt adhatott duettet a kanadai ikon Shania Twain-nel, emellett pedig abban az időszakban vokálozott a helyi folkénekes, Stephen Medd albumain is.

Szülei engedélyével hamarosan abbahagyta az iskolát, és testvérével New Yorkba költözött, ahol profi producerrel dolgozott, és mindössze 16 évesen aláírt egy kétalbumos szerződést, amely körülbelül 1,25 millió dollárt ért. Később Los Angelesbe költözött, hogy tökéletesítse hangját és dalszerzését, és 2002-ben debütált első albuma, a Let Go, amely hétszeres platina lett, és olyan slágereket tartalmazott, mint a „Complicated”, „Sk8er Boi”, „I’m with You” és a „Losing Grip”. Népszerűsége a későbbi albumokkal, az Under My Skin (2004), The Best Damn Thing (2007), Goodbye Lullaby (2011) és az Avril Lavigne (2013) révén tovább nőtt. 2014-ben súlyos Lyme-kórt diagnosztizáltak nála, ami miatt szünetet tartott a fellépésekben és a felvételek készítésében, azonban a kreativitása még ekkor sem hagyta el: betegségének élményei inspirálták hatodik stúdióalbumát, a 2019-es Head Above Water-t, majd 2022-ben ismét új albummal rukkolt elő, ami a Love Sux nevet kapta.

Az énekesnő nemcsak a zenei világban alkotott maradandót: 2006-ban hangját adta a Túl a sövényen című animációs filmhez, és szerepelt többek között a Megetetett társadalom és A falka című filmekben, 2010-ben pedig a Tim Burton-féle Alice Csodaországban filmhez írta az „Alice” című dalt.

A korai években méltó módon nyert el a rajongóitól, no meg a szakmától a „punk hercegnője” becenevet a merész, punk stílusú ruhái és színes hajviselete miatt – a rövidujjú trikók és nyakkendős pólók hamar védjegyévé váltak –, amelyet a tinilányok világszerte másoltak. 41 esztendős korára azonban természetesen ő is sokat változott – igaz, a hosszú szőke haja még ma is a régi. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest napjainkban a rocksztár:

Leadfotó: Scott Gries/Getty Images

Forrás: Parade

Oldalak

Utazás
Tovább tombol a történelmi hőséghullám Magyarországon, a HungaroMet előrejelzése szerint ma a csúcshőmérséklet elérheti a 41 fokot. Az országos vörös kód mellett azonban két északkeleti vármegyében...
Lifestyle
Végre megérkezhet az a lehetőség, amire hosszú ideje vártak. A következő időszak három csillagjegy számára kiemelkedő sikereket, új kezdeteket és váratlan pozitív fordulatokat hozhat. Lehet, hogy...
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nyugodt haladásnak: a következő hetekben több csillagjegy számára is próbára teheti a türelmet az élet. Váratlan helyzetek, nehéz döntések és félreértések borzolhatják a...
Lifestyle
A tikkasztó hőség idején a kutyasétáltatás a szokásosnál is több odafigyelést igényel. Bár a legtöbben a forró aszfalttól tartanak, valójában több olyan veszélyforrás is akad, amely komoly...
Lifestyle
Több kommentelő feltette a nagy kérdést: önmagában gondot jelent, ha a klímát egy hosszabbítóba csatlakoztatják?
Sztárok
Kevesen tudják, hogy a történelem egyik legismertebb brit államférfija nemcsak rendkívüli szónoki képességeiről és vezetői kvalitásairól volt híres, hanem számos meghökkentő magánéleti szokásáról is...