28 éves korára széthullott mentálisan a színésznő: több pszichiátriát is megjárt, élete iszonyúan ért véget

Edie Sedgwick a hatvanas évek New Yorkjának egyik legfényesebben izzó csillaga volt: törékeny, ártatlanul csábító szépség, gazdag örökösnő, Andy Warhol múzsája és Bob Dylan ihletője. A felszínen élete maga volt az álom – Vogue-fotózások, művészpartik, hírnév, rajongók –, a háttérben azonban egy lassan szivárgó, sötét tragédia zajlott.

Nem bánt vele kegyesen a sors

Edith Minturn Sedgwick 1943. április 20-án látta meg a napvilágot a kaliforniai Santa Barbarában, egy hatalmas, 3000 holdas marhatelep kellős közepén. Családjától két dolgot örökölt: pénzt és mentális gondokat. A Sedgwickek régi, előkelő amerikai família voltak, de már a 19. századi ős, Henry Sedgwick is azt jegyezte fel: a depresszió náluk „családi betegség”. A kis Edie gyerekkora első pillantásra idilli westernfilm-díszletnek tűnt: lovak, tágas legelők, szélfútta dombok – ám a valóság ennél sokkal ridegebb volt. Apja, Francis Minturn „Duke” Sedgwick távolságtartó, jeges tekintetű férfi volt, akit korábban figyelmeztettek az orvosai: jobban teszi, ha sosem nemz utódokat a saját pszichés problémái miatt. Ennek ellenére feleségével, Alice-szel nyolc gyereket vállaltak – majd szinte magukra hagyták őket.

Edie és testvérei külön házban laktak a ranchen, távol a szülőktől. A gyerekek saját játékaikat, saját szabályaikat találták ki, maguk nevelgették egymást. Bátyja, Jonathan később úgy emlékezett vissza: „Furcsán neveltek minket. Amikor kikerültünk a való világba, egyszerűen sehova sem illettünk. Senki nem értette, milyenek vagyunk.” A gyerekkorát nemcsak az érzelmi elhanyagolás, hanem a bántalmazás is megmérgezte. Edie később azt állította, hogy apja hét éves korában megpróbált vele lefeküdni, míg egyik bátyja azt mondta neki: egy testvérpárnak „meg kell tanítania egymásnak a szerelem játékának szabályait”. A határvonalak teljesen összemosódtak, a biztonság, a szeretetteljes családi légkör helyét zavart, félelem és szégyen foglalta el.

Edie lelke ezen a ponton kezdett igazán darabokra hullani. Étkezési zavarokkal küzdött – anorexiával, bulimiával –, miközben kívülről továbbra is „különleges, érzékeny kislánynak” tűnt. Amikor rajtakapta apját egy másik nővel, a férfi bűntudat helyett agresszióval válaszolt: megütötte Edie-t, majd nyugtatókat adott neki, és a fejéhez vágta, hogy őrült. Ám az igazi megpróbáltatásoknak még korántsem lett vége. Nem sokkal ezután a szülők úgy döntöttek, Edie-t el kell „helyezni valahova”. Így került a connecticuti Silver Hill nevű pszichiátriai intézetbe – és ezzel kezdetét vette egy hosszú, kórházakkal, gyógyszerekkel, diagnózisokkal teli élet. A folytatásért kattints a galériára!

A keleti parton Edie állapota csak romlott. Súlya 40 kiló alá esett, zárt osztályra került, és apránként elveszítette az élni akarást. Később úgy fogalmazott: „Meg akartam ölni magam. Tulajdonképpen éhen akartam halni, csak azért, hogy ne olyanná váljak, amilyennek a családom mutatta az életet… Nem akartam élni.” A kórház falai közt azonban lassan kinyílt számára a világ egy másik része is, ugyanis kapcsolatba került egy Harvardon tanuló fiúval. A történet romantikus is lehetett volna, mégis sötét fordulatot vett: Edie teherbe esett, majd abortuszt végeztek rajta. „Minden gond nélkül megcsinálták nekem, csak azért, mert pszichiátriai esetnek számítottam. Nem volt valami jó első tapasztalat a szerelemmel. Elég alaposan összezavarta a fejemet” – idézte fel egykor.

Kattints a további képekért!