Magony Szilvia podcastet indít: érdemes meghallgatni, ha te is küzdesz a teherbeeséssel

Magony Szilvia PR-szakember, rendezvényszervező, volt szépségkirálynő és műsorvezető, valamint kétgyermekes édesanya pontosan tudja, mi is az a nehezített gyermekvállalás, és mit élnek át azok a nők, akik lombikkezelésen esnek át. Éppen ezért ő, valamint a Babára vágyva podcast másik megálmodója és házigazdája, Soltész Krisztina klinikai szakpszichológus és a Budai Termékenységi Centrum alapítója hitelesen tudnak arról beszélni, mit éreznek és miken mennek keresztül azok a párok, akik egy ilyen nehéz élethelyzetnek vannak kitéve. A szeptember 25-én induló podcastben Szilvia és Krisztina alaposan körüljárja majd a témát szakértők segítségével őszintén, tabuk nélkül, és igyekeznek informálni és edukálni az érintetteket, valamint családtagjaikat arról, hogyan is érdemes a nehezített gyermekvállaláshoz vagy épp egy lombikprogramhoz hozzáállni. Ennek kapcsán beszélgettem velük: szó esett többek között arról, hogy milyen fizikai és lelki vetületei vannak egy lombiknak, hogy miért van jelen még mindig a szégyenérzet az érintettekben, de Szilvia őszintén mesélt arról is, hogy nála hogyan zajlott a lombikprocedúra és mit élt át közben.

A héten indul a Babára vágyva című podcast, ahol a nehezített gyermekvállalásról fogtok beszélgetni különböző szakemberekkel őszintén, tabuk nélkül. Honnan jött a podcast ötlete?

Soltész Krisztina: Az ötlet onnan indult, hogy egy közös ismerősünk össze akart minket hozni Szilvivel, mert hasonlóan gondolkodunk a nehezített gyermekvállalásról. Hármasban találkoztunk, beszélgettünk, és rögtön felmerült, hogy érdemes lenne podcastet indítani. A célunk ezzel, hogy formáljuk az emberek gondolkodását a nehezített gyermekvállalással kapcsolatban: érzékenyítéssel, információátadással és azzal, hogy megmutatjuk, valójában mit is jelent ez az élethelyzet. Szerettük volna azt is, hogy a barátok, hozzátartozók is megtanulják, hogyan érdemes és nem érdemes erről kommunikálni. Közben pedig olyan információkat, tudást adunk át, ami kapaszkodót nyújthat azoknak, akik épp ezen az úton járnak. Végső soron az a missziónk, hogy az edukációval és információkkal könnyebbé tegyük az érintettek helyzetét, mert egy ítélkező közegben még nehezebb számukra.

Magony Szilvia: Véleményem szerint azért is fontos, hogy beszéljünk a témáról, mert sokszor még mindig tabuként kezeli a társadalom a meddőséget. Arról nem is beszélve, hogy elsődlegesen a nő problémájának tartják ahelyett, hogy ezt egy pár diagnózisaként kezelnék. Ezzel pedig szorosan összefügg egyfajta áldozathibáztatás is, ami plusz lelki teherként jelentkezik. Szintén probléma, hogy nagyon sok tévhit kering az interneten, és amikor valaki ilyen helyzetbe kerül, sokszor nem feltétlenül hiteles forrásokból próbál tájékozódni, éppen ezért sokan félnek a procedúrától, hiszen nem tudják mi vár rájuk. Azt is sokat hallom, hogy a meddőségi kezeléseket Istentől távoli dolognak tartják, mert azt nevelték belénk, hogy „ha a Jó Isten úgy akarja, akkor majd lesz gyermekem”, így sok pár a kivizsgálásig sem jut el. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a Jó Isten adott nekünk szabad akaratot is, ami lehetőséget ad arra, hogy ha bármi nem úgy működik a testünkben, akkor azt kezeltessük, vagy megtaláljuk rá a megoldást. Nagyon sok esetben a meddőség hátterében valamilyen kisebb, már-már banális ok húzódik.

Soltész Krisztina: Én klinikai szakpszichológusként támogatom a hozzám fordulókat. Az általam alapított Budai Termékenységi Centrumban egyéni, páros és csoportos formában fogadjuk azokat a pácienseket, akik ezen az úton járnak. Fontos hangsúlyozni, hogy a nehezített gyermekvállalás egy hosszan elhúzódó krízis, egy rendkívül megterhelő élethelyzet, amelyben könnyedén kialakulhatnak negatív pszichés következmények. Nekünk pszichológusként nemcsak az a missziónk, hogy segítsük az érintetteket a jobb megküzdésben és ezáltal csökkentsük a pszichés tüneteket, hanem az is, hogy a társadalmat edukáljuk, érzékenyítsük. Egy nyitottabb, elfogadóbb közegben ugyanis sokkal könnyebben megelőzhető, hogy a nehezített gyermekvállalással élőknél szorongás, depresszió vagy akár poszttraumás zavar alakuljon ki. Ez különösen fontos, mert ahogy Szilvi is említette, az áldozathibáztatás itt nagyon erősen jelen van. Az érintettek nemcsak a nehezített gyermekvállalással küzdenek, hanem azzal is, hogy gyakran azt sugallja a környezetük: ők a hibásak. Ez a stigma felerősíti a belső feszültséget, szégyenérzethez és elszigetelődéshez vezethet. Nagyon fontos tisztázni azt a tévhitet, ami gyakran az áldozathibáztatás alapja: nem a lelki okok vagy a stressz okozzák a meddőséget. Az viszont igaz, hogy a megterhelő élethelyzet és a vele járó veszteségek – például sikertelen lombikok vagy vetélések – komoly stresszt és pszichés tüneteket válthatnak ki. Ezek közvetve nehezíthetik a teherbeesést, például ha valaki emiatt idő előtt abbahagyja a kezeléseket, vagy a feszültséget egészségtelen szokásokkal próbálja oldani (pl. dohányzás), ami ténylegesen ronthatja a termékenységet.

Milyen vendégek és szakértők várhatók a műsorba?

Magony Szilvia: Végigvesszük a teljes folyamatot: lesznek szakértők – pszichológus, meddőségi specialista, embriológus, andrológus, és természetesen meghívunk olyanokat is, akik saját történetükön keresztül osztják meg velünk a tapasztalataikat. Vendégünk lesz ugyanakkor táplálkozási tanácsadó is, mert nagyon sok esetben a meddőség kisebb életmódváltással is kezelhető, ezáltal pedig nincs szükség semmilyen fizikai beavatkozásra. Ilyenkor lehet, hogy csak a 21. század hátrányait hordozza magában a pár (stresszes mindennapok, feldolgozott, tartósítóval ellátott élelmiszerek stb.).

Szilvi, te személyesen is érintett vagy a lombik kapcsán. Hogyan és mikor tudtad meg, hogy orvosi segítségre lesz szükséged a teherbeeséshez?

Magony Szilvia: A mostani párommal 36 évesen ismerkedtem meg. A kései találkozásnak talán annyi előnye volt, hogy addigra már mindketten pontosan tudtuk, hogy milyen társat keresünk és miképp képzeljük el az életünket. Így viszonylag gyorsan történtek nálunk a dolgok, pár hónap után már együtt éltünk, és gyakorlatilag egy év után már eldöntöttük, hogy amellett, hogy próbálkozunk, elmegyünk mindketten egy általános kivizsgálásra. Fontos volt számunkra, hogy ne húzzuk az időt, és ha esetleg bármilyen gond van, arról mielőbb tudomást szerezzünk. Végül fizikai elváltozást egyikünknél sem találtak, de a kezdetekkor a párom eredményein kellett javítani, későbbi próbálkozásaink során pedig már inkább én voltam a „rizikófaktor” a korom végett. 37 éves koromban már egyből a lombikot ajánlották, mi pedig úgy voltunk vele, hogy vágjunk bele! Mindez nem zárja ki a természetes folyamatot, tehát attól még ugyanúgy lehet próbálkozni, de biztosra szerettünk volna menni, ezért belevágtunk az első lombikprocedúrába. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az első gyermekünk esetében a harmadik lombiknak meglett az eredménye, az már más kérdés, hogy utána meg hét sikertelen kezelés következett, majd amikor épp már úgy gondoltuk, hogy most ideje megállnunk és egy kis időt adni magunknak mielőtt folytatjuk, a kislányom spontán bekopogtatott. Mindezt kiegészíteném azzal, hogy talán ez sem volt „véletlen”: ez már ősszel történt, amikor még dolgozhatott a szervezetemben az előző lombikunk hormon „boost”-ja, és amikor épp rákszűrésen voltam a ciklusom 5. napján, az orvosom csak annyit mondott, hogy ő most látja ideálisnak a helyzetet, így ha komolyan gondoljuk, a következő egy napban érdemes próbálkoznunk. Igaza lett.

Visszaugorva kicsit az időben még ahhoz a részhez, hogy megtudtátok, hogy lombikra lesz szükségetek. Hogyan érintett ez téged lelkileg? És a férjedet? Hogyan tudtátok feldolgozni?

Magony Szilvia: Őszintén szólva a párom talán egyel jobban fel volt erre készülve, mint én. Azt biztosan tudtam, hogy szeretnék én is mindent megtenni azért, hogy gyermekünk szülessen, de nagyon féltem a kezeléstől, az injekcióktól, valamint attól, hogy milyen hatással lesz majd rám ez az egész. Végül utólag azt kell, hogy mondjam, hogy a félelmem alapja főképp az információhiányból eredt, és nem is a fizikai része volt az, ami szerintem a legmegterhelőbb. Sokkal nehezebb a lelki része, amit nekem is meg kellett tanulnom kezelni: meg kellett tanulnom elfogadni, hogy nem minden rajtam múlik.

Soltész Krisztina: Fontos hozzátenni, hogy a nehezített gyermekvállalás nem mindig jelenti a lombikprogramot. Előfordulhat, hogy valaki ismételt vetéléseket él át, vagy például olyan menstruációs zavarokkal küzd, amelyek miatt nem tud megtörténni a természetes fogantatás. Minél fiatalabban találkozik valaki ezzel a problémával, annál erősebben befolyásolja, hogyan alakul az életútja, hiszen fiatalkorban az identitás még formálódik. Én például 23 éves voltam, amikor egy orvos a menstruációs zavaraim miatt azt mondta, hogy később valószínűleg csak nehezen lehet gyermekem. Ez akkor nagyon lesújtóan hatott rám, és emiatt kezdett el mélyebben érdekelni a téma – annyira, hogy már az ELTE-n is a meddőségről írtam a szakdolgozatomat. Ma több olyan fiatal páciensem van, akik 28-29 évesen kezdenek próbálkozni, de már eleve egy régebbi orvosi mondat terhét cipelik magukkal. Emiatt borzasztóan szoronganak, és amikor valóban megtörténik az, amitől a legjobban félnek – hogy próbálkoznak, de nem jön össze a baba –, ez a veszteségélmény egy már eleve meglévő, hosszú távú stresszre rakódik rá. Ezért is fontos látni, hogy a nehezített gyermekvállalás nagyon sokféle formát ölthet, nem szűkíthető le pusztán a lombikra, bár kétségtelen, hogy a lombikprogram önmagában is egy érzelmi hullámvasút.

Sokan nem mernek erről a témáról beszélni, és rengeteg nő szégyelli azt, hogy ez épp vele történik meg, és hogy valami baj van a testükkel. Te éreztél valaha emiatt szégyent, esetleg azt, hogy “nem vagy igazi nő”?

Magony Szilvia: Persze! Sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy hasonló romboló gondolatokkal szerintem mindenki találkozik, akit az élet erre az útra tol. Nálunk a családban senkinél nem volt hasonló probléma, sőt, inkább az volt a jellemző, hogy a női hozzátartozóim nagyon könnyen teherbe estek. Éppen ezért persze hogy felmerült bennem, hogy „velem mi lehet a baj, mi hiányzik, mit kellene másképp csinálnom, vajon én rontom el?”. Aztán persze mindez kiegészül azokkal a véleményekkel, amelyeket az ember nap mint nap hall: biztos nem akarod még eléggé, talán túl sokat dolgozol, talán nem állsz még készen rá, lehet, hogy fejben még elutasítod... Ma már tudom, hogy – ugyan nagyon nehéz – de nem szabad az ilyen gondolatoknak, véleményeknek teret adni.

A kisfiad, Márk 2021-ben jött a világra, és a harmadik sikeres lombikkezelés eredménye volt, tehát mesterséges megtermékenyítés útján született, a kislányod azonban hét sikertelen lombik után végül természetes úton fogant meg. Mit szóltál hozzá, amikor megtudtad, hogy várandós vagy a második gyermekeddel? Mi volt az első gondolatod?

Magony Szilvia: El sem akartam hinni. Hosszú hetekig így is csak óvatosan mertünk örülni, tudva, hogy az első pár hét alatt még bármi megtörténhet. Elsőként a 12. heti ultrahang után mertük csak ténylegesen elhinni, hogy talán igaz, ő már tényleg jönni akar. De így is a nagy bejelentést egészen a 20. hétig húztuk. Ez az egész számunkra maga volt a csoda.

Az orvosok hogyan reagáltak arra, hogy lombik nélkül lettél várandós?

Magony Szilvia: Azt kell, hogy mondjam, hogy óvatosak voltak a kijelentésekkel, amit egyébként teljesen meg is értek, hiszen 40 felett a terhességem bár bőven veszélyeztetettnek számított. Természetesen minden javasolt szűrésre, vizsgálatra elmentem, tornázni jártam, oda figyeltem az étkezésre, és próbáltam minden olyan dolgot megtenni, ami a terhességet könnyítheti.

Krisztina, te klinikai szakpszichológusként tevékenykedsz, és több mint 15 éve foglalkozol az anyasággal kapcsolatos veszteségek feldolgozásával. Milyen lelki problémákkal fordulnak hozzád a leggyakrabban a nők? Mik azok, amik a legjobban megviselik őket, ha a nehezített családalapításról van szó?

Soltész Krisztina: Az anyasággal kapcsolatos veszteségek nagyon sokfélék lehetnek. Ide tartozik a meddőség, a vetélés, a koraszülés, valamint az anyaságról alkotott idealizált képhez fűződő nehézségek. Például, ha valaki szorong, nem bízik magában, vagy kimerültség miatt nem tudja felhőtlenül élvezni az anyaságot. Ide sorolhatók továbbá az alternatív anyasági út lehetőségei is, mint a donáció vagy az örökbefogadás, amelyek eleinte szintén veszteségélményként jelenhetnek meg. Amikor tehát az anyasággal kapcsolatos veszteségről beszélek, abba sok minden beletartozhat a vágyott anyaságtól a szülői nehézségekig, és valóban nagyon sokféle témával keresnek meg ennek kapcsán a nők.

Említettétek is korábban, hogy nagyon sokan kapják meg a tipikus toxikus mondatokat egy ilyen helyzetben, hogy "minden fejben dől el", meg "legyél optimista, akkor majd sikerül", meg "mert nem akarod eléggé, csak akarni kell". Ezekre hogyan lehet jól reagálni pszichológusként?

Soltész Krisztina: Pszichológusként főként együttérzéssel és edukációval reagálunk ezekre a tapasztalatokra. Fontos, hogy tisztázzuk a téves gondolatokat, hiszen ezek az áldozathibáztató mondatok gyakran önhibáztatássá alakulnak az érintettekben, tehát sokszor valóban elhiszik, hogy "ők a hibásak". Ezek persze nem igazak, ilyenkor segítünk átkeretezni ezeket a hiedelmeket és edukáljuk őket a szakmailag elfogadott álláspontokkal, például hogy a "lelki blokkok" nem okoznak meddőséget, az életmód viszont jelentősen hozzájárul a termékenység alakulásához. Ez azért is jó, mert növeli a kontroll-érzetet, hiszen rávilágítunk olyan pontokra, amelyekre valóban tudnak hatni (pl. életmód), és csökkenhet az önhibáztatásból származó tehetetlenségérzés (pl. "azért nem megy a teherbeesés, mert valami lelki blokkom van"). Fontos, hogy ránézzünk a párkapcsolati működésre is. Gyakori, hogy a nők úgy érzik, a párjuk számára nem olyan fontos az egész folyamat, mint nekik. Sokan számolnak be arról, hogy a párjuk olyan mondatokkal próbál segíteni, mint például: „Nyugodj meg, úgyis minden rendben lesz!”, ám a nő gyakran úgy érzi, hogy ezzel a férfi elbagatellizálja a dolgot, és nem törődik eléggé a gyermekvállalással. Valójában ez nem igaz, és sokszor csak arról szól, hogy a férfi támogatni szeretné a párját, viszont nincs megfelelő eszköze hozzá. Ilyenkor segítünk a pácienseknek abban, hogy milyen a hatékony párkapcsolati kommunikáció, hogyan lehet összehangolni a megküzdési stratégiáikat, és miként tudják a legjobban támogatni egymást. Hasonlóképpen előfordul, hogy a nők irigységet vagy dühöt éreznek mások iránt, akiknek már van gyerekük, vagy akik nem élvezik az anyaság minden pillanatát. Ilyenkor fontos a normalizálás, és elmagyarázzuk, hogy ez nagyon gyakori reakció, és nem a személy hibája, hanem a helyzet sajátossága.

Milyen hatékony módszereket ismerünk ma, amelyek azt a célt szolgálják, hogy egy nő sikeresen fel tudja dolgozni az őt ért veszteségeket?

Soltész Krisztina: Nagyon sokféle módszer létezik, és természetesen mindig attól függ, milyen problémával érkezik a páciens. Alapvetően a legnagyobb segítséget az előbb említett normalizálás nyújtja, kiegészítve bizonyos kognitív viselkedésterápiás elemekkel, amelyek hatékonyságát vizsgálatok is alátámasztják. Ha például a veszteség feldolgozása a cél, akkor a perinatális gyászfeldolgozás módszertanát alkalmazzuk. Ha valaki nagyon idealizálta az anyaságot, magas elvárásokat támaszt saját magával szemben, akkor kognitív viselkedésterápiás vagy sémaelemeket is beépítünk, hiszen ezek a minták gyakran korábbi tanulásokra épülnek, amelyek irreális elvárásokat generálnak. A módszerek mindig személyre szabottak, ezért nehéz általánosságban beszélni róluk. Fontos figyelembe venni, hogy ki hozza a problémát, milyen típusú ember, milyen nehézségekkel küzd, és mit árul el a narratívája arról, hogy hogyan éli meg a helyzetet.

Szilvi, te igénybe vetted pszichológus segítségét a lombikok alatt ?

Magony Szilvia: Nem, de utólag azt mondom, jó lett volna. Sokszor a páromat terheltem a félelmeimmel, pedig egy szakember jobban tudott volna segíteni.

Soltész Krisztina: Ahogy az orvostudomány fejlődik, úgy a pszichológiai tudomány is fejlődik ebben a tekintetben. Pont idén tavasszal vettem részt egy angliai workshopon online, ami a traumatudatos asszisztált reprodukciós ellátásról szólt. Ugyanis még csak most kezdünk arról beszélni, hogy a sok átélt veszteség – egy vetélés vagy egy méhen kívüli terhesség, esetleg egy traumás szülésélmény – olyan traumákat tudnak okozni a páciensben, ami miatt aztán később esetleg elkerüli az orvosokat, és ezzel azt is, hogy megfelelő segítséget kapjon. Nekem több ilyen páciensem is van, és ezért használjuk a különböző traumafeldolgozó módszereket, hogy amennyiben valakinek rossz tapasztalatai voltak egy orvosi kezeléssel kapcsolatban, ami miatt neki fehérköpeny szindrómája lett és szorong, akkor feloldjuk benne ezt az állapotot, melynek következtében nem fog elszigetelődni attól, hogy szakembertől kérjen segítséget.

Magony Szilvia: Nagyon fontos megemlíteni továbbá azt is, hogy mi nők hozzá vagyunk szokva az orvoslátogatáshoz, hiszen nőgyógyászhoz járunk már tinikorunk óta, de a férfiak nincsenek. Egyszerűen nincs benne a hétköznapjaikban, hogy el kéne menni valamilyen kivizsgálásra, sőt, ettől sokan szoronganak, és egy andrológiai eredménytől úgy félnek, mintha ez a potensségüket kérdőjelezné meg. Arról nem is beszélve, hogy itt is él az információhiány, nem tudják hogy egy sima andrológiai vizsgálathoz elég csak mintát adni, nincs egyéb komolyabb vizsgálattal összekötve a dolog, továbbá a férfi esetlegesen kedvezőtlen eredménye sokszor egy életmódváltással vagy vitaminkúrával is orvosolható. Amikor a podcastban egy spermaintézet vezetőjével beszélgettünk, érdekes volt azt hallani tőle, hogy Magyarországon a jelentkező 18 és 35 év közötti férfiak mindössze 30%-a felel csak meg donornak. Kiderült továbbá, hogy az elmúlt 60 évben az átlag férfieredmények radikálisan romlottak, ez nyilván a 21. század velejárója, a különböző tartósítószerek, hormonkészítmények, rossz táplálkozás, mozgáshiány mind okozója lehet ennek.

A szakértők szerint, legyen szó orvosokról vagy épp pszichológusokról, mi a leggyakoribb oka a meddőségnek?

Soltész Krisztina: A nőknél leggyakoribb okok a PCOS, az endometriózis, a petevezeték-elzáródás vagy károsodás, korai petefészek-kimerülés (POI), hormonális zavarok, pajzsmirigybetegségek. A férfiaknál leginkább a spermaállomány romlása, herevisszér, genetikai eltérések (pl. Klinefelter-szindróma), fertőzések vagy hormonális problémák. Ezek ugye főként biológiai okok, de megemlíthetünk életmódbeli tényezőket is, amelyek negatívan hatnak a termékenységre. Ilyen például a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a nem megfelelő táplálkozás, az alváshiány, a túlsúly vagy az alultápláltság, esetleg a krónikus stressz, ami ugye nem önmagában, hanem közvetetten hat a termékenységre. Fontos megemlíteni az időfaktort is, hiszen az életkorral is jelentősen csökken a teherbeesés esélye.

Említettétek, hogy Magyarországon minden 5-6. párt érint a nehezített gyerekvállalás problémája. Ez mit jelent pontosan a gyakorlatban?

Soltész Krisztina: Magyarországon körülbelül 17.5%-a a termékeny korú pároknak meddőséggel küzd, ez pedig azt jelenti, hogy aktív, védekezésmentes szexuális élet mentén egy éven belül nem esik teherbe a nő. Ez világszerte így van, és egyébként 0,3%-kal évről évre nő ennek az aránya.

Ez gondolom sokaknál csak akkor derül ki, amikor már ott állnak, hogy valamiért nem jön össze a baba.

Soltész Krisztina: Pontosan, és van a termékenységgel kapcsolatban egy olyan dolog is, hogy a fiatal lányok mindent megtesznek, hogy ne essenek teherbe, hiszen azt gondolják, ha nem védekeznek, akkor ez azonnal meg fog történni. De egyébként a lombiknak is van egy ilyen pozitív, illuzórikus meglátása, mert sokan azt gondolják, hogy az első lombik már biztosan sikeres lesz, ám ez, mint azt tudjuk, nem így van az esetek többségében. Az első lombik után éppen ezért nagyon sokan keresnek fel bennünket, mert nagyon mélyre zuhannak, hiszen úgy érezték, hogy ez az utolsó fűszál, amibe kapaszkodhatnak, holott a statisztikák szerint 35 éves kor alatt 32-33% az első lombik sikeressége, ami 35 éves kor alatt felmehet körülbelül 78%-ra, de csak abban az esetben, ha legalább négy lombikról beszélünk. Ez is a termékenységtudatosság részhez tartozik, hogy sajnos rossz információkat tudnak az emberek ezzel kapcsolatban. Például sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy a férfiaknál a korral megjelenhet a spermaszámcsökkenés is, ami szintén befolyásolja azt, hogy a nő teherbe tud-e esni vagy sem.

Mikor jelenik meg a podcast első része, és milyen felületeken lesz elérhető?

Magony Szilvia: Szeptember 25-én a Femcafe.hu felületén lesz elérhető az első adás déltől, amiben egyébként össze is foglaljuk, hogy mik azok a témák, amikről az évad során beszélni fogunk. Utána minden pénteken a Babára vágyva YouTube csatornáján lesznek elérhetőek a videók, de az érdeklődők az egyes epizódokat majd a Spotify-on is meghallgathatják, ahova szombatonként kerül majd fel mindig az új adás.