Lifestyle

Kiküldte az esküvői meghívókat a pár a barátoknak: amit a postaládában találnak, arra nem számítottak

Tévedés

Egy idegen még májusban írt nekik, és elmagyarázta, hogy a USPS kártyát tévedésből az ő címére küldték - Kuala Lumpurba! Az idegen remélte, hogy a pár még "időben" megkapja a válaszkártyát. A házaspár több mint mulatságosnak találta, hogy a levél "kalandosra sikeredett". „Elmondtuk a barátainknak, akik szintén viccesnek és egy kicsit zavarosnak találták az egész helyzetet” - meséli Alexia. Az ismeretlen személy gesztusát is „hihetetlenül kedvesnek” találta, különösen, hogy a nemzetközi bélyegek bizonyára sok pénzbe kerültek. Hogy a levél hogyan került külföldre, az máig rejtély. A násznép azt gyanítja, hogy a posta egyik szortírozó gépe a „FL” - Florida - rövidítést „KL”-nek - Kuala Lumpurnak - ismerhette fel, és ezért küldte el barátaik levelét Malajziába. Alexia számára mindenesetre egy dolog biztos: szeretne válaszolni az idegennek, és köszönetet mondani. Az amerikai nő a Redditen osztotta meg a különös esetet, és azt írta: „Egy esküvői válaszkártyát, amit 30 percre innen élő barátaink küldtek, valahogy Malajziába küldtek, majd egy idegen visszaküldte nekünk”.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Wedding RSVP mailed by friends that live 30 mins away somehow was sent to Malaysia and then sent back to us by stranger
byu/Asterseer inmildlyinteresting

Címlapfotó: 123RF

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.