Nem a szénsavas ásványvíz az: ettől a filléres hozzávalótól lesz csomómentes a palacsintatészta

A legismertebb trükkök és konyhai praktikák

Amint azt már említettük, a csomók elkerülésének kulcsa nem feltétlenül az, hogy tovább keverünk vagy még több tojást adunk hozzá. A szakértők, séfek és gasztrobloggerek szerint a túlkeverés sokkal többet árt, mint használ, hiszen a lisztben található glutén ekkor oldódik ki túlságosan, ami miatt a palacsinta gumiszerű, rágós textúrát kap. A profik szerint egyébként nem baj, ha a tésztában néhány kisebb csomó marad, mert azok sütés közben maguktól eloszlanak, és segítik a levegőzést is. Sok háziasszony úgy véli, hogy érdemes hagyni állni a tésztát legalább 10 percig sütés előtt, hogy a folyadék felszívódjon, a liszt duzzadjon, így a csomók is könnyebben feloldódnak. Ezenkívül fontos az is, hogy a folyadék milyen hőmérsékletű: ha túl hideg a tej vagy a szénsavas ásványvíz, az nehezebben oldja fel a lisztet, ha túl meleg, akkor pedig előfordulhat, hogy egyrészt összetapadnak a részecskék, másrészt a tészta hamarabb érleli ki a glutént – mindkét esetnek csomósodás lesz a vége, érdemes tehát szobahőmérsékletű tejet vagy vizet használni. A szitálás sem elhanyagolható, hiszen ennek segítségével el lehet kerülni a nagyobb lisztcsomók kialakulását már a keverés megkezdése előtt. Van azonban egy filléres, kevésbé ismert trükk is, hogy csomómentes palacsintatésztát kapjunk, ehhez pedig egyetlen olcsó összetevőre lesz szükségünk.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...
Lifestyle
Sokatmondó archív felvétel látott napvilágot Vitézy Dávidról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a szakember már egészen fiatalon is rendkívül határozott, céltudatos és kiforrott jövőképpel...
Home&Design
Egy ideje szinte mindenhol ugyanazokat a bézs, krém és törtfehér enteriőröket látjuk, most azonban úgy tűnik, a lakberendezés kezd beleunni a visszafogottságba. Egyre több karakteres, mély és...