Egészség

Mi köze a tüdőrák kialakulásának az emésztéshez? Magyar kutatók tárták fel a meglepő összefüggést

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy közvetlen kapcsolat lehet a tüdőrák és az emésztőrendszer között – közölte a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM). Emlékeztettek, hogy a tüdőrák továbbra is az egyik vezető daganatos halálozási ok világszerte.

A bél mikrobiom és a tüdődaganatok

A közlemény szerint egyre több bizonyíték utal arra, hogy a bél mikrobiom – az emberi bélrendszerben élő mikroorganizmusok közössége – kapcsolatban áll a tüdőrák kialakulásával és azzal is, hogy a betegség hogyan reagál a kezelésre. A HCEMM kutatói ennek a gyorsan fejlődő kutatási területnek a nemzetközi élvonalába kapcsolódtak be. A MiCCrobioTAckle projekt célja, hogy új diagnosztikai és kezelési stratégiákat dolgozzanak ki a bél mikrobiom és a tüdőrák közötti összefüggések feltérképezésével.

A HCEMM Rák Mikrobiom kutatócsoportja Juhász Szilvia vezetésével a bél mikrobiom és a tüdőrák közötti összefüggést vizsgálja abból a szempontból, hogy a mikrobák anyagcseretermékei miként befolyásolhatják a daganatképződést és a páciens DNS-ének épségét, valamint hibáit. A projekt célja feltárni, hogy a mikrobiom változásai aktív szerepet játszanak-e a daganat kialakulásában, vagy annak következményei, írták.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A megelőzésben is segít

A kutatás nemcsak a tüdőrák korai diagnózisában és kezelésében hozhat eredményeket, de abban is, hogy még annak kialakulása előtt felismerhetővé és módosíthatóvá váljanak bizonyos kockázati tényezők, így a megelőzés felé terelve a daganatos betegség elleni küzdelmet.

A Horizon Europe MSCA Doctoral Network keretében futó MiCCrobioTAckle projekt több ország és 12 intézet kutatóit fogja össze. Több területet – mint a klinikai kutatás, a mikrobiológia és a bioinformatika – összefonva hoznak létre szakértői csoportot. A HCEMM a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközponttal, a Semmelweis Egyetemmel és a Törökbálinti Tüdőgyógyintézettel közösen vezeti azt a tudományos csoportot, amely a tüdőrák és a mikrobiom közötti kapcsolat immunológiai összefüggéseit vizsgálja.

(MTI)

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Ki nem utálja, ha dohos szag van a fürdőszobájában, ami a penész vagy a gombafertőzés táptalaja? Amennyire lehet, célszerű kicsavarni a törölközőket, és kiteríteni, hogy a levegőn megszáradjanak, de...
Lifestyle
A nap próbára teheti a Rák idegrendszerét. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A túlevés és a folyamatos nassolás sok ember életét megnehezíti, miközben az egészséges testsúly megtartása komoly kihívást jelent. Szerencsére léteznek olyan egyszerű, természetes trükkök,...
Sztárok
A 2004-es Mean Girls nem csupán egy könnyed tinikomédia, hanem olyan film, amely máig meghatározó élményt nyújt a nézőknek, és a színészek karrierjében is mérföldkőnek számít.
Lifestyle
A Szűz fogadja el a segítséget, amit felajánlanak neki. Heti horoszkóp.
Sztárok
Shirley Henderson különleges helyet foglal el a Harry Potter-univerzumban – nemcsak ikonikus alakítása, hanem az ahhoz vezető rendkívül szokatlan út miatt is.