Jennifer Lopez bézs kabátja maga az álom: tökéletes választás tavasszal

Jennifer Lopez ruháiért, cipőiért és kiegészítőiért csakis rajongani lehet, és nincs ez másképp azzal a gyönyörű szövetkabáttal sem, amit a napokban viselt a popdíva.

Egy ilyen darab minden hölgynek jól áll

A tavasz nemcsak a divatba hoz megújulást, hanem Hollywoodot is felpezsdíti, így csak kapkodjuk a fejünket, mennyi új produkció van készülőben – Jennifer Lopez pedig úgy tűnik, idén is készen áll arra, hogy meghódítsa a filmvásznakat, és persze a vörös szőnyegeket egyaránt. A stílusikon március végén az Instagramon erősítette meg, hogy Netflix készülő romantikus vígjátékában, az Office Romance-ben lesz látható, ráadásul csatlakozik hozzá Edward James Olmos is, akivel három évtized után ismét együtt dolgozik, aminek a rajongók rendkívül örülnek, hiszen a Dalok szárnyán című életrajzi drámában mindketten fellejthetetlen alakítást nyújtottak. A díva új filmjének forgatása április elején vette kezdetét, és máris kiszivárogtak az első képek és részletek – köztük az énekes-színésznő szemet gyönyörködtető öltözetei is, amelyek megmutatják, milyen trendek diktálják majd az „irodai stílust” 2025-ben. A folytatásért lapozd fel a galériát!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Neilson Barnard/Getty Images

Forrás

Oldalak

Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.