Sztárok

Keserű vallomást tett a Nemzet Színésze: "A férjemért feláldoztam volna a pályámat, de ő ezt nem tudta elfogadni tőlem..."

Molnár Piroska, a Nemzet Színésze igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a világot jelentő deszkákon szinte minden fontos női szerepet eljátszhatott az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor az is igaz, hogy a jeles színésznőnek egyvalami sosem adatott meg: a magánéleti harmónia.

Fantasztikus pályát tudhat maga mögött, mégsem volt igazán boldog

Talán nincs is olyan nívós szakmai díj, amit ne hódított volna el sikerekben gazdag, izgalmas pályafutása során Molnár Piroska, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, korunk egyik legnagyobb még élő színésznője. Pedig a 79 éves híresség élete nem épp idilli módon kezdődött: édesapja sajnos nem tért vissza a szovjet fogságból, magára maradt édesanyja viszont szeretett volna visszatérni Erdélybe, ám ekkorra már lezárták a határokat. A csonka család végül Kunágotán vert gyökeret: Molnár Piroska legmeghatározóbb gyermekkori élményei is ehhez a településhez kötődnek.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1964-ben nyert felvételt, 1968-ban pedig diplomát szerzett. Ezt követően Babarczy László rögtön beajánlotta a Nemzeti Színházba, az akkori igazgató, Both Béla azonban nem vette fel. Molnár Piroska így 1968-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1971 és 1978 között pedig a kaposvári Csiky Gergely Színházban lépett fel. Ezt követően - 1978 és 1982 között - a Nemzeti Színház társulatát erősítette, majd 1982-ben az akkor induló budapesti Katona József Színházhoz szerződött. 1984-től, 18 éven keresztül ismét a kaposvári teátrumban játszott, majd 2002 és 2013 között a Nemzeti, 2013 után pedig a Thália Színház megbecsült tagjaként folytatta pályafutását.

Karrierje során rengeteg összetett női karaktert alakított, jellemábrázoló készsége, kivételes orgánuma, jellegzetes karaktere prózai és zenés darabokban egyaránt kitűnően érvényesült. Karrierje egyik csúcspontját az jelentette, amikor 2011-ben a Nemzet Színészévé választották, mégpedig nem kisebb név, mint az abban az esztendőben elhunyt Komlós Juci helyére.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Színházi munkája mellett megannyi emlékezetes mozi- és tévéfilmben szerepelt, valamint gyakorta szinkronizált is. Külhoni kolléganőjét, Kathy Batest az Internetes Szinkron Adatbázis (ISzDb) adatai szerint eddig 31 filmben tolmácsolta a magyar közönség számára, rengeteg felejthetetlen percet szerezve a közönségnek.

Egyvalami azonban mégsem adatott meg Molnár Piroska számára: a magánéletében sosem érkezhetett révbe. A színésznő erről a témáról is meglepő őszinteséggel beszélt a Klubrádió Dobszerda című műsorában, amit a Best magazin szemlézett.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...