Nehéz szavakat találni Sophia Loren 18 éves unokájára: Lucia lassan a színésznő fiatalkori énjét is túlszárnyalja

A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt évtizedekkel ezelőtt?

Mindenkit lenyűgözött

A többszörös Oscar-, valamint Golden Globe-díjas olasz színésznőt és énekesnőt, Sophia Lorent minden idők egyik legnagyobb hatású ikonjaiként, dívájaként, szépségideáljaként tartják számon, aki már tinédzserkorában ismertségre tett szert, az igazi áttörés azonban a húszas éveiben jött el számára, amikor eljátszotta felejthetetlen szerepét az 1960-as Egy asszony meg a lánya című filmben, s azóta is lubickol a rivaldafényben. Az immáron 90 éves legenda ma is kitűnő egészségnek örvend, az pedig pláne rendkívül inspiráló vele kapcsolatban, hogy idős kora ellenére még mindig ugyanolyan elegáns, csinosan öltözött, magabiztos úrihölgy, mint amilyen mindig is volt. Előkelő kisugárzásából 18 esztendős lányunokája is láthatóan sokat örökölt: Lucia Ponti nemrég a Párizsban megrendezett Le Bal des Débutantes névre keresztelt rendezvényen tette tiszteletét, ahol ellenállhatatlan szépségével minden jelenlévőt megbabonázott. Ha kíváncsi vagy, milyen elbűvölően festett a prominens összejövetelen, kattints a galériára!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Steve Granitz/WireImage/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.
Lifestyle
Több csillagjegy életében is új fejezet kezdődik a mai nappal - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen lesz majd teljes napfogyatkozás is Magyarországon, viszont nem a közeljövőben.
Lifestyle
Vannak olyan ételek, amiket még fedővel együtt sem kellene a mikróba tenni, mert szabályosan szétrobbanhatnak.
Sztárok
Az is igaz, hogy nehéz elképzelni Clint Eastwoodot, ahogy leül horrorfilmeket nézni.
Lifestyle
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.