Gianni Annoni elárulta a titkot: kihűlés után is tökéletes lesz a népszerű olasz étel, ha beveted ezt a trükköt

Ősztől megújult formában hallható hétvégente a Petőfi Rádió Befordultam a konyhára című gasztroműsora, amelyben ismert séfek osztják meg konyhai tippjeiket, trükkjeiket. A hétvégén Gianni Annoni két fogás elkészítésén túl a tökéletes paradicsomszósz receptjét, valamint a kihűlt rizottó „újraélesztésének” fortélyát is elárulta a hallgatóknak.

A gasztroszakember szerint nem kell kétségbe esni

A Befordultam a konyhára című műsorban hétvégén 11 órától Király Kitti műsorvezető egy-egy ismert séf társaságában várja a hallgatókat, közösen tálalva a legkülönfélébb gasztronómiai témákat. Legutóbb Gianni Annoni ételszakértő, étteremtulajdonos, az olasz konyha mestere két étel elkészítésével, valamint hozzájuk kapcsolódó tippekkel és trükkökkel szolgált a hallgatóknak. „Gyerekkoromban mindig figyeltem, ahogy a nagymamám saját kezűleg készíti a tésztát. Emlékszem, én vittem és nyújtottam egészen a nappali felé, mert a konyhában nem volt túl sok hely” – idézte fel otthoni emlékeit a Petőfi Rádió műsorában. Nem véletlenül került szóba a házi készítésű tészta, hiszen a szombati adásában töltött ravioli került az „étlapra”. Ehhez kapcsolódóan – szintén gyerekkori emlékei közül – megosztotta a tökéletes paradicsomszósz elkészítésének módját is, valamint azt, mit kell csinálni, ha kihűlt és megdermedt a rizottó. A további részletekért olvass tovább a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Miért nem szabad cappuccinót inni délután? Szentségtörés, ha ananász kerül a pizzára? Honnan tudhatjuk, hogy igazán jó fagyit eszünk? Ezen kérdéseinkre kaptunk nemrég választ, amolyan kulináris gyorstalpalóként, egyenesen Gianni Annoni jóvoltából.

Leadfotó: Instagram/ gianniannoni

Forrás: MTVA

Oldalak

Fashion&Beauty
Ahogy telik-múlik az idő, Lindsay Lohan egyre inkább a természetesség híve, ezt pedig nem fél felvállalni a nyilvánosság előtt sem.
Lifestyle
Egy nehéz felismeréssel szembesül a Rák. Napi horoszkóp.
Egészség
Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.
Lifestyle
Gusztáv antibakteriális talpbetétet vásárolt, és az interneten közkincsé tette a leírást, amivel találkozott.
Lifestyle
Elég sok madár Magyarországon telel át, vannak azonban ételek, amiket szigorúan tilos nekik adni.
Utazás
Egy jó európai városlátogatás nem feltétlenül a zsúfolt utcákról és a borsos árakról szól. Miközben a legismertebb úti célok egyre drágábbak, léteznek olyan városok, ahol ugyanúgy megkapjuk a...