Meglepő szám: ennyi idősen engedik először egyedül a gyerekeket iskolába a magyar szülők

Míg évtizedekkel ezelőtt hazánkban alig pár évesen egyedül jártak intézménybe a gyermekek, ma a magyar szülők egy idősebb kort tartanak ideálisnak, de ezt a számot sok tényező befolyásolhatja.

Egyedül iskolába járni – mikortól ajánlott?

Alig néhány évtizede a legkisebb gyermekek is egyedül közlekedtek az iskolákba, mára viszont sokat változott a helyzet: az okokat hosszasan lehetne sorolni, de vitathatatlan, hogy a rengeteg autó bizony elég komoly tényezőnek számít. A Generali a Biztonságért Alapítvány egy júliusi kutatásában 1000, 16-75 év közötti magyar lakost kérdezett többek között arról, hogy mennyire érzik magukat biztonságban a gyalogátkelőkön. A válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a hazai lakosság kétharmada inkább csak viszonylag érzi magát biztonságban, amikor gyalogátkelőn halad át. Akik a legkevésbé érzik magukat biztonságban ilyenkor, azok között felülreprezentáltak többek között a nők, a középkorúak, illetve azok, akiknek van óvodás, iskolás korú gyereke. A válaszadók mindössze 16 százaléka számolt be arról, hogy általában véve maximálisan biztonságban érzi magát a zebrán való átkeléskor.

Az iskolakezdés kapcsán a kutatás azt is boncolgatta, vajon hány éves kortól ideális egyedül iskolába engedni a gyermekeinket, illetve a szülők hogyan vélekednek a gyermekek biztonságosabb közlekedéséről. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mindenki volt gyerek címmel nyílik meg szeptember 25-én a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány művészeti projektjének kiállítása a budapesti Kastner Kommunity közösségi térben. A fiatal kortárs művészek – többek között Simon Márton költő-slammer, Ember Sári képzőművész, Varga Marietta fotográfus és Góg Angéla food designer – közreműködésével megvalósuló projekt a gyerekek jogainak tiszteletben tartására és védelmére hívja fel a figyelmet.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...
Utazás
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.
Sztárok
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.