Lenyűgöző nők fejére került a korona: interjú Magyarország Szépével és az udvarhölgyekkel

Katzenbach Andrea lett Magyarország Szépe 2024-ben, a két udvarhölgynek Cseh Jázmint és Horváth Alexandrát választotta a szakmai zsűri – a három fiatal nő először a Femcafe.hu-val osztotta meg, hogyan érzi magát percekkel a döntő után.

Megvan az új királynő

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Mint ahogyan arról a Femcafe.hu is beszámolt, az idei Magyarország Szépe – Miss World Hungary nyertese Katzenbach Andrea lett, így ő képviselheti majd hazánkat a világversenyen. A Duna vasárnapi élő gálaműsorát háziasszonya, Rókusfalvy Lili és a képernyőre műsorvezetőként visszatért Kárász Róbert vezette, a nagy múltú szépségverseny döntőjét pedig látványos showműsor kísérte. A szakmai zsűri természetesen udvarhölgyeket is választott a királynő mellé: az első udvarhölgy Cseh Jázmin, míg a második Horváth Alexandra lett, a nézők által legszebbnek ítélt Grósz Adélt pedig Közönségdíjjal jutalmazták. A koronázás után lehetőségünk nyílt arra, hogy az első három helyezettel beszélgessünk: a lányokat többek között arról kérdeztük, hogy érzik magukat most, hogy az ő fejükre kerültek a gyönyörű fejdíszek, milyen volt számukra az este, de kíváncsiak voltunk arra is, mik a terveik a közeljövőben.

A teljes interjút az alábbi videóban hallgathatod meg:

Pénteken lezajlott a Miss World Hungary válogatója, ahol több száz lány vonult fel a zsűri előtt. A szépségversenyben először vesz részt zsűritagként az egykori szépségkirálynő, Annoni Zita.

Leadfotó: MTI/Hegedüs Róbert

Oldalak

Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Home&Design
Végre gőzerővel készülődhetünk az ünnepekre, ami természetesen azt is jelenti, hogy csodaszép karácsonyi dekorációba burkolhatjuk egész otthonunkat!
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...
Lifestyle
A mikrohullámú sütő megkönnyítette az életünket, de vannak bizonyos ételek, amiket nem szabadna benne melegíteni.
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.