Utazás

Mit forgat a fejében Vlagyimir Putyin? Még csak most iktatták be, máris Kína felé veszi az irányt az orosz elnök

Május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában Vlagyimir Putyin orosz elnök, hivatali partnere, Hszi Csin-ping kínai államfő meghívásának eleget téve. Ez lesz elnöki beiktatása utáni első hivatalos külföldi útja.

A legégetőbb nemzetközi kérdések is szóba kerülnek majd

Putyin Pekingbe és Harbinba látogat majd el. Utóbbi városban részt vesz a nyolcadik orosz-kínai expó és a negyedik orosz-kínai régióközi együttműködési fórum megnyitó ünnepségén, valamint találkozik a Harbini Műszaki Egyetem diákjaival és tanáraival is. A két elnök gálaesten emlékezik meg a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulójáról – írja az MTI.

Az orosz államfő sajtószolgálata szerint Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping "részletesen megvitatja az átfogó partnerség és a stratégiai együttműködés kérdéseinek egész sorát", valamint "meghatározza az orosz-kínai gyakorlati együttműködés továbbfejlesztésének kulcsfontosságú területeit". A felek emellett véleménycserét folytatnak a legégetőbb nemzetközi kérdésekről is.

A Kreml szerint a megbeszéléseket követően az államfők közös nyilatkozatot tesznek közzé, a felek több kétoldalú dokumentum aláírását is tervezik. Putyin a tervek szerint találkozik majd Li Csiang miniszterelnökkel is, akivel a kereskedelmi, a gazdasági és a humanitárius szférában történő együttműködésről fog tárgyalni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy Putyin útja válasz lesz Hszi hivatalos látogatására. Kína vezetőjének első útja tavaly, új ciklusát megkezdve eskütétele után Moszkvába vezetett. A diplomáciai protokoll szerint az állami látogatás képviseli a legmagasabb státuszt a külföldi látogatások rangsorában.

Putyin legutóbb tavaly októberben járt Pekingben, ahol az Egy övezet, egy út fórum fő vendége volt. Ezen a rendezvényen Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vett.

A Korrupcióellenes Alapítvány (FBK) a Projekt névre hallgató oknyomozó csoporttal együtt körülbelül négyórányi felvételt rögzített az orosz politikus egyik rejtekhelyeként funkcionáló ingatlanban, mely a Fekete-tenger partján bújik meg.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...