Ennyi volt, Károly döntött Harry sorsáról: az uralkodó elutasította a herceg kérelmét, semmi esély arra, hogy megkegyelmezzen neki

Jövő héten Harry herceg Nagy-Britanniába látogat majd, ez ügyben pedig a minap fontos döntés született a Buckingham-palota falain belül.

Be sem teheti a lábát a kastélyba

Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, jövő héten Harry Londonba utazik majd, hogy részt vegyen az Invictus Games 10. évfordulójának alkalmából tartott istentiszteleten a Szent Pál katedrálisban. A május 8-ai rendezvényre, mint az kiderült, Meghan Markle, valamint a kis Archie és Lilibet nem tart majd a sussexi herceggel, a hivatalos indoklás szerint biztonsági okokból, ugyanis a hercegné nem érzi magát biztonságban az országban, mivel nem ő és gyermekei sem kapnak személyi védelmet, mint korábban. Azt egyelőre nem tudni, hogy Károly és Harry találkoznak-e majd egymással, a herceg azonban abban szinte teljesen biztos lehet, hogy Vilmost nem fogja látni, ugyanis a pletykák szerint a trónörökös nem kíváncsi öccsére. A minap született Harry Londonba utazásával kapcsolatban még egy fontos döntés is, amit minden bizonnyal maga az uralkodó, Károly hozott meg. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha minden igaz, Harry májusban ismét Londonba látogat, és minden bizonnyal találkozik majd Károllyal is. Vilmos és Katalin azonban nem kér a hercegből, erre pedig meg is van a maguk oka.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...