Vilmos herceg nem agyal tovább: a trónörökös végleges döntést hozott Harryvel kapcsolatban

Sokáig nem lehetett tudni, milyen szándékai vannak Vilmos hercegnek fivérét illetően, információk szerint azonban a trónörökös mostanra végső elhatározásra jutott.

A sussexi herceg hamarosan visszatér

Úgy tudni, elsőszülött gyermeke, Archie május 6-i születésnapját követően Harry herceg ismét repülőre száll, hogy az Egyesült Királyságba látogasson az általa megalapított Invictus Games 10. évfordulójának apropójából. Kiderült továbbá, hogy felesége, Meghan Markle nem kíséri el, hanem kaliforniai otthonukból egyenesen Nigériába utazik, ahol néhány nappal később közösen tesznek látogatást egy nem hivatalos királyi eseményen. Amíg szülőhazájában tartózkodik, a sussexi herceg a sportverseny ünneplésének alkalmából tartott istentiszteleten is részt vesz a londoni Szent Pál-székesegyházban, szakértők szerint azonban nem valószínű, hogy családtagjai közül bárki is csatlakozna hozzá a helyszínen. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ottléte során végül ne találkozna édesapjával vagy valamelyik rokonával, hiszen bennfentesek elmondása alapján ő maga egyébként nagyon vágyik már a békülésre. Ezzel kapcsolatban bátyjának, Vilmosnak is egyre tisztább elképzelései vannak, ráadásul információk szerint már meg is hozta a döntést; részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Április 29-én lesz 13 éve annak, hogy Vilmos és Katalin 2011-ben, egy pazar ceremónia keretében összekötötték az életüket a Westminsteri apátságban - a boldog napon azonban egy valakit rettentő szomorú gondolatok gyötörtek, ez az illető pedig nem más volt, mint Harry herceg.

Leadfotó: Ian Forsyth/Getty Images

Forrás: Express

Oldalak

Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...