Sharon Stone 66 évesen dögösebb, mint valaha: a színésznő mindenkit megbabonázott a vörös szőnyegen

Noha már a hatvanas éveiben jár, Sharon Stone-t még mindig Hollywood egyik legdekoratívabb színésznőjeként tartják számon, ami nem meglepő, hiszen fantasztikus formában van – ezt pedig nemrég a vörös szőnyegen is bebizonyította.

Kortalan szépség

Sharon Stone már a nyolcvanas évek óta szerepel a vásznon, azonban csak 1992-ben robbant be a köztudatba, amikor elvállalta az Elemi ösztön című thriller női főszerepét – s bár a 14 esztendővel később elkészült folytatás hatalmas bukott, senki számára nem volt kérdés, hogy a színésznőnek sikerült megvetnie a lábát a legnagyobb A-listás sztárok körében. 1995 a komoly szakmai elismerést is meghozta számára, a Martin Scorsese rendezte Casino című filmért Arany Glóbusz-díjat kapott és Oscar-díjra is jelölték a legjobb színésznő kategóriában. Tehetsége mellett páratlan külső adottságaival is sikerült belopnia magát a fél világ szívébe, amit jól alátámaszt, hogy pályafutása során többször beválasztották minden idők legszexisebb női közé – ráadásul napjainkban, 66 esztendősen is elmondhatja magáról, hogy pontosan ugyanolyan vonzó és csinos, mint mikor annak idején megismerte a világ. Galériánkban megmutatjuk, milyen csodásan festett a minap a kamerák előtt:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Habár a színésznő karrierjét az 1992-ben készült erotikus thriller izzította be, Stone most egy podcastben számolt be róla, milyen sérelmek érték a magánéletében a máig közönségkedvencnek számító kultfilm miatt.

Leadfotó: Robin L Marshall/WireImage

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Utazás
Az utazók egyre inkább a kitaposott ösvényeken túli, autentikus és egzotikus helyeket keresik. Közép-Ázsia szívében pedig ott rejtőzik egy igazi kontrasztokkal teli birodalom, amely lassan felkerül a...
Sztárok
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a...
Sztárok
Magyarország egyik legnépszerűbb humoristája, Dombóvári István a közösségi médiában hódító gasztroinfluenszer, Bálint's Pot vendége volt, aki elhatározta, hogy elkészíti az előadóművész gyerekkori...
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...