Fashion&Beauty

Szenzációs ruhába bújt Demi Moore: a színésznő volt a legszebb a vörös szőnyegen

Demi Moore igazi istennőként ragyogott legutóbbi nyilvános megjelenésén: a színésznő egy drámai kreációt öltött magára, amiben ellopta a show-t az összes jelenlévő elől.

Pazar megjelenés

Alig akarjuk elhinni, hogy Demi Moore már 61 éves, hiszen egyáltalán nem látszik rajta: továbbra is csinos és fiatalos, kisugárzása pedig nemcsak pozitív, de inspirálóan is hat. Éppen ezért nem túlzás kijelenteni, hogy érdemes példát venni a színésznőről, hiszen életmódja, valamint hozzáállása azt üzeni, az életkor csak egy szám, és egy nő a hatodik X felett is lehet pont olyan vonzó, mint a húszas éveiben. Persze bizonyára olykor neki is vannak rosszabb napjai, amikor egyszerű melegítőben, felkontyolt frizurával, illetve smink nélkül relaxál az otthonában, viszont ha nyilvános szereplésről van szó, minden alkalommal kihozza magából a maximumot és kifogástalan külsővel jelenik meg a nagyérdemű előtt. Így történt ez a napokban az An Unforgettable Evening névre keresztelt rendezvényen is, ahova Demi egy pompás estélyiben, továbbá meseszép Rapunzel-frizurával érkezett; galériánkban megmutatjuk, milyen zseniális volt az összhatás!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az egykori hollywoodi filmcsillag frontotemporális demenciája egyre súlyosabbá válik. A hírek szerint Willis jelenlegi feleségét és gyermekeit tisztább pillanataiban még felismeri.

Leadfotó: Arturo Holmes/WireImage/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Aranyos pillanatot lehetett kiszúrni Katalin hercegné és legidősebb gyermeke, György herceg között, melynek köszönhetően kiderült, hogyan szólítja édesanyját az ifjú trónörökös.
Fashion&Beauty
Ahogy telik-múlik az idő, Lindsay Lohan egyre inkább a természetesség híve, ezt pedig nem fél felvállalni a nyilvánosság előtt sem.
Lifestyle
Egy nehéz felismeréssel szembesül a Rák. Napi horoszkóp.
Egészség
Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.
Lifestyle
Gusztáv antibakteriális talpbetétet vásárolt, és az interneten közkincsé tette a leírást, amivel találkozott.
Lifestyle
Elég sok madár Magyarországon telel át, vannak azonban ételek, amiket szigorúan tilos nekik adni.