Rá sem ismerni a Csengetett, Mylord? imádott szobalányára: már nem úgy néz ki, ahogy az emlékeinkben élt – Fotók

Su Pollard személyesítette meg a Csengetett, Mylord? című sorozat ikonikus karakterét, Ivy Teasdale-t, aki a nézők egyik nagy kedvence volt. A színésznő ma már a hetvenes éveiben jár, és annyira megváltozott, hogy elsőre ránézésre szinte felismerhetetlen.

Akkor és most

A BBC One csatornán 1988 decemberétől 1993 áprilisáig futott, az idén már 31 éve befejeződött Csengetett, Mylord? című sorozat, amely a Meldrum családot és annak személyzetét mutatja be. Magyarországon kiemelkedő népszerűségnek örvendett a fanyar humorú alkotás, és még napjainkban is gyakran műsorra tűzik a tévécsatornák; témája az 1920-as évek brit társadalmára, annak tagolódására összpontosul, ezzel görbe tükröt tartva mind az arisztokrácia, mind az „alsóbb” osztályok elé. Az ikonikus szereplők közül mindenkinek volt kedvence, az viszont kétségtelen, hogy az egyik legkedveltebb karakter mind közül nem más volt, mint az esetlen szobalány, Ivy Teasdale, akit Su Pollard alakított. Az immáron 74 éves színésznő rengeteget változott az elmúlt évtizedek során, így ma már nem biztos, hogy felismernénk, ha szembe jönne velünk az utcán; galériánkban megmutatjuk!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A két Lotti történetét feldolgozó filmadaptációk közül kétségkívül az 1998-as Apád-anyád idejöjjön! című alkotás a legkedveltebb mind a mai napig, melyben Elaine Hendrix formálta meg a gonosz Meredith Blake szerepét.

Leadfotó: TV Times via Getty Images

Forrás: filmezzunk.hu

Oldalak

Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.