Sztárok

Mindenkit átvert a királyi család? Világraszóló botrányt kavart a Katalin visszatérését megörökítő fotó

Ez volt Vilmos herceg feleségének első hivatalos fényképe a hasi műtétjét követően.

"A közlő manipulálta a képet"

A Kensington-palota - Vilmos és Katalin londoni hivatala - által nyilvánosságra hozott fényképen a mosolygó hercegnő és három gyermeke, György és Lajos herceg, valamint Sarolta hercegnő látható. Katalin egy kerti székben foglal helyet, balján Sarolta a szék karfáján ül, mögötte György, jobbján Lajos áll. A képhez csatolt rövid nyilatkozatban Katalin köszönetet mond azokért a jókívánságokért, amelyeket az elmúlt két hónapban kapott. A fotót a palota tájékoztatása szerint Vilmos készítette a múlt héten.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság ugyanakkor hétfőn azt jelentette, hogy három globális hír- és fotóügynökség, az Associated Press (AP), a Reuters és az AFP egyaránt visszavonta kínálatából a fotót. Az AP indoklása szerint "közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy a közlő manipulálta a képet".

Az ügynökség a BBC által idézett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a fénykép nem felel meg a cég fotónormáinak. Az AP elsősorban Sarolta hercegnő bal kezének elhelyezkedését nevezte vitathatónak.
Kattints a további képekért!

Korábban is előfordult már, hogy Vilmos és Katalin családi portréján a sasszemű rajongók észrevettek egy különös dolgot – nem volt ez másképp most sem a hercegné anyák napi fotóját illetően.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Amellett, hogy az egyik legnépszerűbb üdítőital, a háztartásban is hasznát vehetjük.
Fashion&Beauty
Nyáron mindannyian kedveljük a lenge, könnyed ruhadarabokat, melyekbe pillanatok alatt belebújhatunk. Sokan viszont nem kifejezetten rajonganak a ruhákért, erre jelentenek tökéletes megoldást a...
Lifestyle
Te is imádod az ízletes és krémes körözöttet? Nos, jó ha tudod, hogy az alap hozzávalókon kívül egy bizonyos fűszert sem érdemes kihagynod belőle, hogy életed legfinomabb kencéjét készítsd el!