Így érez valójában Károly Kamilla iránt: kiderült, milyen a kapcsolata a királyi párnak a négy fal között

Inbaal Honigman híres asztrológus szerint Károly viselkedése a nyilvánosság előtt sok mindent elárul arról, milyen valójában a király szeretetnyelve, és hogy mit is érez igazán felesége, Kamilla iránt.

Árulkodó jelek

III. Károly királyról és Kamilláról rengeteget cikkeztek január óta, amikor is a palota bejelentette, hogy az uralkodónak prosztata-megnagyobbodása van, emiatt pedig műtétet hajtanak végre rajta. Azóta az is kiderült, hogy Károlynál a rák egy formáját diagnosztizálták az orvosok, így az erre vonatkozó kezeléseket is megkezdték. Mivel Katalin is éppen lábadozik hasi műtétjéből, és az uralkodó sincs a legjobb formájában, Kamillára rengeteg királyi kötelezettség és feladat hárul, de a királyné eddig remekül tartja magát, és minden rábízott teendőt tőle telhetően igyekszik a legmegfelelőbben elvégezni. Az persze talány, hogy Károly egészségügyi problémái és az ezzel járó felhajtás milyen hatással vannak a királyi pár kapcsolatára. Nos, Inbaal Honigman asztrológus nemrégiben kifejtette, hogy szerinte milyen jelenleg Károly és Kamilla viszonya, illetve azt is elárulta, hogy a király szeretetnyelve és nyilvános érzelemkifejezései alapján vajon milyen lehet a pár házassága a négy fal között, zárt ajtók mögött, amikor senki sem látja őket. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

III. Károly olyan néven szólítja kisebbik fia feleségét, amely betekintést enged abba, hogy az uralkodó mit gondol és érez valójában Meghan Markle-el kapcsolatban.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...
Egészség
A romlás nem a tej hibája, hanem a körülményeké, amelyek között tartjuk.
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.