Sztárok

Első gyermekét várja Iszak Eszter és Gyurta Dániel

A sztárpár a közösségi médiában jelentette be a szenzációs hírt.

Szívhez szóló fényképpel tudatták a világgal a nagy hírt

Első gyermekét várja Gyurta Dániel olimpia bajnok magyar úszó és Iszak Eszter modell-műsorvezető. A sztárpár egy sokatmondó fotóval jelentette be az örömteli hírt. A szóban forgó felvételen Gyurta egy ultrahangfotót tart a kezében, miközben Iszak átöleli őt.

A két híresség eljegyzésére 2021-ben került sor, a következő év nyarán pedig össze is házasodtak. Az, hogy egymásra találtak, még 2020 tavaszán derült ki. Az újdonsült sztárpárt először egy üzletben szúrták ki, amint békésen vásárolgattak, a róluk készült lesifotók pedig pillanatok alatt bejárták a magyar bulvársajtót. Nem sokkal később már vízparti romantikázás közben "zavarták meg" a televízióst és az olimpikont, akik kezdetben elzárkóztak attól, hogy kommentálják friss párkapcsolatukat, később azonban boldogan felvállalták a románcukat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sebestyén Balázsék ismét túl messzire mentek az egyik reggeli műsorban. Akkor még Vadon Jani is a csapat tagja volt.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...