Ha így tárolod a sajtot, hetekig eláll: nem lesz penészes, és olyan friss marad, mintha épp most bontottad volna fel!

Létezik egy trükk arra vonatkozóan, hogy megakadályozzuk a sajtok gyors megpenészesedését, és ezáltal a kidobását, ehhez pedig csupán három filléres dologra lesz szükséged.

Ezt a konyhai praktikát próbáltad már?

Mindenkivel előfordult már, hogy a kedvenc sajtjából vett egy jó nagy darabot, ami azonban nem fogyott el időben, de kidobni sem szerettük volna, így azon agyaltunk, vajon hogyan akadályozhatnánk meg, hogy a penész ellepje a finomságot. Persze a sajt tárolására vonatkozóan megannyi trükk és praktika létezik, de ezek közül sok egyáltalán nem válik be, ha pedig mégis, az sem garantálja, hogy az élelmiszer hetekig friss maradjon, és ne penészesedjen meg. Bár vannak, akik ilyenkor csak egyszerűen levágják a penészes részt, majd a többit elfogyasztják, ám ez egészségünk szempontjából nem feltétlenül a legjobb döntés, hiszen sokszor a penész átterjedhet a sajt többi részére is, ami nem biztos, hogy látszik, mégis elfogyaszthatjuk teljesen véletlenül. Éppen ezért inkább érdemes arra törekedni, hogy a sajtot a megfelelő módszerrel tároljuk, hogy minél tovább friss maradjon – szerencsére létezik erre vonatkozóan egy pofonegyszerű és olcsó konyhai praktika, amely jelenleg vírusként terjed a neten. Galériánkban eláruljuk, miről is van szó pontosan!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha a mosás lejártával te is szembesültél már azzal a problémával, hogy a kedvenc felsőd vagy nadrágod összement, ne aggódj: nem kell kidobnod a mini méretűnek tűnő ruhadarabot, ugyanis egy pofonegyszerű trükkel újra a régivé "varázsolhatod" az összezsugorodott ruhát!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...