Lifestyle

Szijjártó Péter fontos hírt közölt nyolc Gázában tartózkodó magyar állampolgárról: Ez történik most velük

A tizenötből nyolc magyar állampolgár el tudta hagyni a Gázai övezetet, a többi hét személlyel továbbra is folyamatos lesz a kapcsolattartás a minél előbbi evakuáció érdekében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.

Ez történik most velük

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az izraeli fegyveres konfliktus számos magyart is veszélybe sodort, több mint 550 főt sikerült kimenekíteni a közel-keleti országból, de tizenöt, magyar állampolgársággal is rendelkező ember Gázában rekedt, ahogyan nagyjából hétezer más külföldi állampolgár is. "Az ő evakuálásuk érdekében próbáltunk minden követ megmozgatni, de mint ahogy önök is láthatták, az elmúlt hetekben nem volt lehetősége arra senkinek, hogy Egyiptom felé a rafahi határátkelőhelyen elhagyja a Gázai övezetet" - közölte. Elmondta, az előző héten arra kérte egyiptomi kollégáját, hogy tegyék lehetővé a magyarok kimenekítését Egyiptom irányába, ő pedig jelezte, hogy segíteni fognak az evakuációban, amennyiben a gázai hatóságok engedélyezik a kilépést az érintettek számára.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Forrás: MTI

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A születésed napja nemcsak az asztrológia szempontjából lehet fontos és árulkodó, hanem a számmisztikáéból is. Amennyiben te is egy bizonyos napon születtél, akkor fényes jövő áll előtted és nagy...
Sztárok
Lisa Eilbacher annak idején milliókat bűvölt el a vásznon, ám a ’80-as évek ragyogása után váratlanul hátat fordított Hollywoodnak – most pedig alig lehet ráismerni a visszavonultan élő sztárra.
Egészség
Egy friss kutatás szerint van egy hétköznapi ital, ami látványosan fokozhatja az edzés teljesítményét – és valószínűleg ott lapul a hűtődben.
Lifestyle
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy...
Lifestyle
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár napközben, akár elalvás előtt veszitek elő a legszebb mesekönyveket,...
Lifestyle
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt sem hagyja hidegen az, mit árulhat el a kicsi fogantatásának...