39 éve hagyott itt minket Máté Péter: rég nem látott fotókon az örök legenda

Hihetetlen, de lassan már 40 éve annak, hogy a legendás zeneszerző és énekes, a magyar könnyűzene egyik legjelentősebb alakja, Máté Péter tragikusan fiatalon távozott az élők sorából.

Hatalmas űrt hagyott maga után

Máté Péter 1947. február 4-én látta meg a napvilágot Budapesten, a zene pedig szinte az első pillanattól az élete fontos részét képezte. Gyermekkorától kezdve tanult zongorázni, kezdetben magánúton, majd zeneiskolában, emellett ismerős muzsikusok tanították énekelni, gitározni is, így senki számára nem volt kérdés, hogy felnőttként ezen a pályán bontogatja majd a szárnyait – mesterei között olyan nagy nevek voltak, mint Geszler György zeneszerző, Balassa P. Tamás és Bágya András. Miután letette az érettségit, 1965-ben a TAXI Vállalatnál egy alkalmi együttesben énekelt, zongorázott, gitározott, ám hamarosan rájött, hogy a hírnév csak egy karnyújtásnyira van – és igaza is lett. Korának egyik legnagyobb és legmeghatározóbb sztárja lett, aki ezrekre, ha nem százezekre gyakorolt komoly hatást. Sajnos azonban nagyon fiatalon, csupán 37 esztendősen életét vesztette; galériánkban rá emlékezünk!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Noha Korda György és Máté Péter nem voltak szoros barátságban, mindig is tisztelték egymás munkásságát – ráadásul a tánczene egyik legismertebb előadója a mai napig hálás a néhai énekesnek.

Leadfotó: Fortepan / FŐFOTÓ

Oldalak

Utazás
A Liszt Ferenc repülőtér kedd délelőtt óta átmenetileg nem indít és nem is fogad járatokat, mégpedig az ónos eső és az extrém jegedesés miatt.
Sztárok
Az 53 esztendős Pásztor Anna korábban is megnyerő őszinteséggel vallott mentális jellegű nehézségeiről, most viszont hosszú hallgatás után ismét e kényes témáról vallott.
Utazás
Extrém időjárási körülmények között vezetni sosem életbiztosítás, de van néhány alapszabály, melynek betartásával minimálisra csökkentheted a kockázatot.
Sztárok
Vilmos herceg nem habozott: családja jövőjének érdekében olyan döntést hozott, amire már régen szüksége lett volna a palotának.
Sztárok
Kedd reggel elmaradt a Retro Rádió nagy népszerűségnek örvendő műsora, a Bochkor, amit Bochkor Gábor és Lovász László vezet.
Utazás
A hóhelyzet nem csupán a közlekedést állította a feje tetejére, de nemrégiben egy olyan jármű is felbukkant a hazai autópályákon, amivel a fiatal sofőrök egy része talán még soha nem is találkozott.