Hanyatt estünk! Hugh Grant 63 évesen is őrjítően sármos: az imádott brit színész még mindig olyan szívdöglesztő, mint fiatalon – fotók

Alig akarjuk elhinni, de Hugh Grant a mai napon ünnepli 63. születésnapját. A sármos brit színész még mindig rendkívül jól néz ki, sőt: ráncokkal az arcán is ugyanúgy megdobogtatja a női szíveket, mint évtizedekkel ezelőtt – mindezt pedig legfrissebb fotói is jól bizonyítják.

A hatodik X felett is lenyűgözően fest

Hugh Grant 1960. szeptember 9-én látta meg a napvilágot. Tanulmányait a nagyhírű oxfordi egyetemen folytatta angol irodalom szakon, ahol inkább bohém életvitelével, mint tanulmányi előmenetelével tűnt ki társai közül – színészkedni is csak azért kezdett, hogy növelje népszerűségét a lányok között, első filmszerepét pedig azért vállalta, hogy közelebbi kapcsolatba kerülhessen egyik partnernőjével. Tehetségével azonban mindenkit lenyűgözött, onnantól kezdve pedig nem volt kérdés, hogy a szakmán belül bontogatja a szárnyait – első főszerepét a Maurice című filmben kapta, a homoszexuális férfi megformálásért a velencei filmfesztivál legjobb alakításának díja lett a jutalma. Hamarosan az egyik legnépszerűbb filmsztárrá nőtte ki magát, aki nemcsak színészi játékával, hanem sármos vonásaival is hamar az ujja köré csavarta a nézőket. Kiváló külső adottságai az idő múlásával sem fakultak meg, sőt az arcán megjelenő ráncok csak még jóképűbbé varázsolták – elég csak néhány pillantást vetnünk legfrissebb fotóira, máris egyértelművé válik, hogy 63 évesen is pont olyan jól néz ki, mint fiatalon!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Noha már 73 éves, Richard Gere mind a mai napig a legnagyobb hollywoodi sztárok egyike. Ma már főként őszes hajú, elegáns úriemberként él a köztudatban, s bár még mindig nagyon jóképű, fiatalon nők millióit hódította magába szexuális kisugárzásával.

Leadfotó: Bruno Vincent/Getty Images

Oldalak

Utazás
Sokan gondolkoznak el azon a magyarok közül, hogy átmennek Ausztriába dolgozni.
Sztárok
Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a TV2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.