Sztárok

Elmaradt Bochkor Gábor reggeli műsora: a hallgatók hiába várták, a híresség nem jelent meg a Retro Rádió stúdiójában

Kedd reggel elmaradt a Retro Rádió nagy népszerűségnek örvendő műsora, a Bochkor, amit Bochkor Gábor és Lovász László vezet.

Nem jelent meg a reggeli műsorban a közkedvelt rádiós

Bochkor Gábor 61 esztendősen is az egyik legkedveltebb hazai rádiósnak számít. Talán kevesen emlékeznek rá, de pályáját még 1986-ban, az akkor még német nyelven (!) sugárzó Danubius Rádió munkatársaként kezdte. A nyolcvanas évek végén már a Magyar Televízió kötelékében dolgozott tovább, ahol a Polip c. könnyűzenei műsort vezette, majd 1992-től Sztárock címmel riportműsorok szerkesztője lett. 1995-ben tért vissza a Danubius Rádióhoz, ahol a Cappuccino című reggeli műsort vezette egészen 1998-ig. 1999 és 2009 között a Sláger Rádió Bumeráng című műsorának szerkesztő műsorvezetője volt Boros Lajos és Voga János mellett, majd e jól bevált csapat 2010-től 2012-ig a Neo FM-en folytathatta a közös munkát.

Bochkor 2014 és 2019 között a Music FM Önindító című műsorában bukkant fel, 2020 augusztusától pedig a Retro Rádió reggeli, Bochkor című műsorát vezeti Lovász Lászlóval.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Bár hosszú karrierje során olykor-olykor a televíziózásba is belekóstolt, a hírességet a mai napig elsősorban rádiós műsorvezetőként ismeri és kedveli a publikum. Ezért is okozott nagy megdöbbenést, amikor kiderült, hogy január 13-án, kedden elmarad a Retro Rádió reggeli műsora.

De vajon minek köszönhető a váratlan szünet? Lapozz, galériánkból ez is kiderül!

Leadfotó: ATV

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.