ByeAlex és Molnár Áron: „Hamar egy hullámhosszon voltunk így négyen” – Interjú

Byealex és Molnár Áron is a Csillag Születik zsűrijét erősítik, a tehetségkutató sajtótájékoztatóján pedig többek között a közös munkáról, valamint a válogató alatt átélt élményeikről beszélgettünk velük.
Lement az első adás
Hosszú kihagyás után tegnap este újra képernyőre került a népszerű showműsor, a Csillag Születik – az RTL vasárnapjai tehát ismét a tehetség és a szórakozás jegyében telnek. A látványos, nagyszabású produkcióban az ország legkülönfélébb előadói mérik össze tudásukat, az új évadban pedig minden adott a felejthetetlen pillanatokhoz: megújult stúdió, lenyűgöző díszlet, látványos mutatványok, no meg rengeteg nevetés és érzelem. A versenyzők között akadnak profik és amatőrök, fiatalok és idősebbek, de egyvalami közös bennük – mindannyian hisznek abban, hogy a tehetségükkel sikerül mély benyomát tenniük az ítészekre. A zsűriben most Köllő Babett, ByeAlex, Geszti Péter és Molnár Áron foglalnak helyet, akik mindannyian saját stílusukkal, humorukkal véleményezték, és persze szenvedéllyel, valamint őszinte kíváncsisággal figyelték az előadásokat.
A ByeAlex és a Slepp frontemberének nem teljesen idegen a szituáció, hiszen korábban sokáig ült az X-Faktor zsűriszékében, ám az, hogy most nem csupán éneklésekre kellett reagálnia, számára is új feladatnak bizonyult – a Toxikoma, a Hadik és a Mi kis falunk sztárjának viszont teljesen ismeretlen ez a műfaj. A tehetségkutató sajtótájékoztatóján a forgatáson szerzett élményeikről kérdeztük őket, illetve arról, milyen volt számukra a közös munka az ítésztársakkal.
A teljes interjút az alábbi videóban tudod megtekinteni:
Miben volt más a Csillag Születik a korábbi zsűrizéshez képest?
ByeAlex: Az új volt, hogy nem énekes produkciókat kellett zsűriznem. Kényelmes volt igazából, mert nem éreztem akkora nagy nyomást magamon a döntéseim kapcsán, hanem egy picit kívülállóként tudtam nézni ezeket a produkciókat, és friss volt számomra, mert amit az X-Faktorban már egy picit, ha mondhatom így, untam, itt nem volt unalmas. És én – ami nem annyira jellemző sokszor rám –nagyon nyitott voltam a forgatás alatt, és nagyon jól éreztem magamat, úgyhogy tök más volt, mint az X-Faktor.
Milyen volt a közös munka a többiekkel?
ByeAlex: Más volt a kémiája szerintem az egésznek, és jó volt ebben a műsorban részt venni. Jól szórakoztam végig. Szerintem egyébként tök gyorsan összerázódtunk. Kicsit aggályos voltam az elején, mert amikor az X-Faktort elkezdtem, akkor szerintem ez lassabban alakult ki közöttünk. Viszont azok mély barátságokká váltak az évek alatt, vagy fontos barátságokká. Itt viszont sokkal gyorsabban alakult ki. Hamar egy hullámhosszon voltunk így négyen. És nekem ez pozitív volt, mert nem feltétlenül szeretek emberek között lenni, és szorongást tud belőlem kiváltani, ha mondjuk olyan légkörben vagyok, amihez nincs is kedvem. És egy picit ezért aggódtam, hogy na most akkor csinálunk egy műsort, és nem biztos, hogy olyan brigádom lesz, akiket mondjuk kedvelek. De nem így volt, úgyhogy jól éreztem magamat ezekkel a srácokkal.
Hogy érezted magad a forgatáson?
Molnár Áron: Iszonyatosan jól éreztem magam. Volt, amikor meghatódtam, volt, amikor a számon kiestem, annyira nevettem. Volt, amikor nagyon dühös is voltam: amikor valami dilettáns és elhiszi, hogy az jó, az számomra nagyon dühítő. És aztán nem is hallja meg a kritikát. De az, hogy a zsűritagokkal ennyire jól tudtunk együttműködni, az nagyon jó élmény volt. Nem is hittem volna. Egyszerűen annyira jó volt velük forgatni, annyit röhögtünk, és annyira izgalmas viták voltak. És tudjátok, pont ez a jó benne, hogy ezek tök termékeny viták voltak.
Sokat ment a viccelődés azon, hogy te mindenhez értesz. Ez tényleg igaz?
Molnár Áron: Nem, én semmihez nem értek, én mindenhez értek egy kicsit. Volt egy barátom, aki azt mondta, hogy egy színésznek mindenhez érteni kell egy kicsit. Az van, hogy nem azért, mert én ennyire fantasztikusan tehetséges lennék, hanem az történik, hogy ennyire fantasztikusan tehetséges emberek vesznek körbe az egész életemben. Koreográfusok, táncosok, artisták – olyan emberek a szakmámból adódóan, akik a világ legjobbjai. Tőlük tanulok; úgy fejlődök, hogy őket nézem. Ők azok, akik akár edzést tartanak nekem; ők azok, akik az életem részei. És ezekben a helyzetekben, ha nyitva van a szemed, akkor tudod, hogy mi a jó. Tehát lekottázható, hiszen itt élnek mellettem ezek az emberek, és amikor látsz egy produkciót, ami mondjuk hasonló hozzá, de nem az, akkor meg tudod mondani a mihez képestet.
Milyen zsűrinek tartod magadat?
Az első rész után azt mondanám, hogy röhögős, de volt, amikor ennél szigorúbb voltam. Szóval szeretem jól érezni magam. Az életemben is, a műsorban is, meg sok helyzetben. Talán kritikus leszek sok helyzetben, de inkább azt mondanám, hogy olyan zsűri vagyok, aki megéli a produkciókat.
Leadfotó: Femcafe


























