Egészség

Félelmetes betegségek támadhatják meg a szervezetedet, ha nem mosol fogat kellő gyakorisággal

A kutatók szerint a különböző szájbetegségeket okozó baktériumok hatására más szerveinkben is aggasztó folyamatok indulhatnak el: összefüggést találtak a nem megfelelő szájhigiénia és a vastagbélrák, vagy épp különböző szív- és érrendszeri megbetegedések között. És ez még korántsem minden.

Laboratóriumi egereket vettek górcső alá

A massachusettsi Forsyth Intézet kutatói ugyanis kapcsolatot találtak különböző fogágybetegségek és az úgynevezett amiloid pakk kialakulása között. Ez utóbbi az Alzheimer-kór jellegzetes mutatójaként vált ismertté. A szakemberek rájöttek, hogy a fogágybetegségek módosíthatják a fehérvérsejtek csoportjába tartozó, ún. mikrogliasejteket, melyeknek az a szerepük, hogy védjék az agyat a krónikus hanyatláshoz, illetve sejthalálhoz kötődő amiloid plakktól. A kutatók azt vizsgálták, miként jutnak el az agyba a szájban található baktériumok. Laboratóriumi egereket vettek górcső alá, akiknél szándékosan ínybetegséget okoztak, majd figyelemmel kísérték a baktériumok mozgását. Amikor szájbaktériumok, áttörve a vér/agy gáton, a mikrogliasejtekig értek, azok jelentős mértékben stimulálódtak, sokat ettek, elhíztak, és többé nem tudták megemészteni a plakk-képződményeket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy londoni kutatás keretein belül azt vizsgálták, hogy hány éves korban érdemes gyermeket szülni, illetve milyen hatással van a korunk a gyerekünk intelligenciájára - meglepő eredmények születtek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.
Sztárok
Az RTL műsorainak előzetesét mai napig Both Andrással veszik fel, akinek a hangját biztosan fel fogod ismerni.
Sztárok
Egy dubaji hirdetésben kínált, magyar eredetre utaló Porsche Macan miatt merült fel, hogy az autó Matolcsy Ádámé lehetett. A hirdetői kapcsolatok több korábbi dubaji ingatlanügylethez és céges...