Igent mondott a lánykérésre az imádott szexszimbólum, a sors azonban közbeszólt: szívszorító, miért nem kerülhetett sor az esküvőre

A fél világ bolondult a divatteremtő dús, szőke hajkoronájáról és ragyogó mosolyáról elhíresült Farrah Fawcettért, aki 1976-ban futott be a Charlie angyalai című krimisorozatban. A sors azonban nem volt kegyes a színésznőhöz: mindössze 62 éves korában egy gyilkos kór következtében elhunyt.

Túl korán távozott

Farrah Leni Fawcett a Texas állambeli Corpus Christiben látta meg a napvilágot 1947. február 2-án. Már gyermekkorában is feltűnő jelenség volt, később pedig szépségversenyek sorát nyerte el, azonban neve és arca akkoriban kezdett ismertté válni, amikor a hatvanas években egyre több show-műsorba hívták vendégként. Pályáján nagyot lendített, hogy a vörös fürdőruhás posztere egész Amerika férfilakosságának körében óriási sikert aratott – mások mellett Aaron Spelling és Leonard Goldberg producereket is elbűvölte vele, akik meghívták a Charlie angyalai címmel készülő tévésorozatukba az egyik főszereplőnek. A csodaszép fiatal nő egy csapásra híres lett, s hamarosan igazi szexszimbólunként ünnepelték, sajnos azonban csak 62 éves koráig adatott meg neki, hogy élvezze a rivaldafényt. Részletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Charles Boyer az 1930-as évek egyik közkedvelt színésze volt, aki főként szerelmes hősként hódította meg a vásznat, s bár lehengerlő sármjával hölgyek ezreit bolondította magába, magánéletében több mint 40 évig egyetlen nőért rajongott, amikor pedig elveszítette, képtelen volt elviselni a hiányát.

Leadfotó: ABC Photo Archives/Disney General Entertainment Content via Getty Images

Oldalak

Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.
Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...
Sztárok
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig „technikai értelemben halott” volt...
Lifestyle
Ma különösen szerencsés energiák veszik körül a Bikát. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az év utolsó napjai váratlan fordulatokat hoznak az Ikreknek. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Utazás
Az EU-s kézipoggyász-szabályok hamarosan egyszerűbbé és átláthatóbbá válhatnak.