Sztárok

Elhunyt Vajna Zoltán

Életének 95. évében elhunyt Vajna Zoltán Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Hidrodinamikai Rendszerek Tanszékének professzor emeritusa, a Gépészmérnöki Kar volt dékánja - tudatta a BME az MTI-vel kedden.

Május 27-én érte a halál

A tudós 1928-ban született Kolozsváron. Gimnáziumi tanulmányait szintén Kolozsváron végezte, majd egy évig járt a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika szakára. 1948-tól a BME Gépészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, ahol 1952-ben diplomázott. A végzés után rövid ideig a Szellőző Művekben dolgozott, majd aspiránsként Pattantyús-Ábrahám Géza hívására visszatért a Műegyetemre, ahol aztán Gruber József vezetésével 3 év alatt megszerezte a kandidátusi címet. Élete további részében mindvégig a Műegyetemen dolgozott.

Témája a radiális átömlésű ventilátorok lapátozásának számítása volt a hidrodinamikai szingularitások módszerével. Az egyik Szellőző Művekben tervezett radiális ventilátor típusjele, a VHF első betűje Vajna Zoltán nevére utal. 1988-ban megvédett tudományok doktora dolgozata is félaxiális ventilátorok kvázi-háromdimenziós méretezési eljárásáról szólt a közegsúrlódás figyelembevételével. Később nagyméretű hurkolt csőhálózatok térfogatáram- és nyomáseloszlásának számítási modelljét fejlesztette a Fővárosi Vízművek szakértőjeként. Nevét viseli az Almási-Budavári-Vajna féle csőhálózat-számítási módszer. Akadémiai székfoglaló előadását a vízcsőhálózatok költségminimumra történő tervezési módszeréről tartotta 1993-ban. Az Akadémia 1998-ban rendes tagjává választotta.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

vajna zoltán mérnök gyász mta

Az akadémikus az országban az elsők között kezdett számítógépeken bonyolult rendszerek szimulációjára programokat fejleszteni, így a Műegyetemen is az informatika-oktatás úttörője volt. Emellett Áramlástant és Alkalmazott Áramlástant oktatott. Szerteágazó tudományos és általános közéleti tevékenysége volt. A Gépészmérnöki Kar dékánja volt 1990-1994 között, a rendszerváltást követő mozgalmas években. Nevéhez fűződik a kreditrendszer bevezetése, valamint a modulrendszerű képzés elindítása. Hat évig tagja volt az MTA Doktori Tanácsának, az IUTAM (International Union of Theoretical and Applied Mechanics) Magyar Nemzeti Bizottságának, elnöke a CISM (International Centre for Mechanical Sciences) Magyar Nemzeti Bizottságának, tagja volt a Magyar Akkreditációs Bizottság két szakbizottságának is.

Az Oktatási Miniszter felkérésére másfél évig (1999-2001) elnöke volt a Világbanki Fejlesztési Program Bizottságának és vezette a Minisztérium Felsőoktatási Informatikai Csoportját. Az 1956-os forradalomban és szabadságharcban való részvétele folytán évekig elnöke volt a "Műegyetem 1956 Alapítvány" Kuratóriumának. Vajna Zoltán kezdeményezője és évekig szervezője volt az 1956. október 22-i műegyetemi eseményeket idéző emlékünnepségnek, amely ma már az állami ünnepségsorozat része. Vajna Zoltán több humanitárius szervezet, így például a Johannita lovagrend és a Nyilas Misi Alapítvány tevékenységében is aktív szerepet vállalt. Munkásságát egyebek mellett 1977-ben Akadémiai Díjjal, 1991-ben "A Helytállásért" 56-os Emlékéremmel, 1992-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal, 1997-ben pedig Széchenyi-díjjal ismerték el, 1994-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést.

Forrás: MTI Fotó: Pixabay

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Alig egy hete a kőrisrontó bogár terjedése miatt kongatták meg a vészharangot, most pedig közvetlenül a magyar határnál bukkant fel a japán cserebogár.
Lifestyle
Visszatér a kánikula, hétfőn már 38 fokos hőség várható, a HungaroMet 9 vármegyére másodfokú riasztást adott ki. Keddre megérkeznek a zivatarok.
Lifestyle
Ez a hétvége lágyítja a Mérlegben a korábbi bizonytalanságokat, és sokkal könnyebbé teszi az érzelmi kapcsolódást. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Sztárok
Több mint egymillió dolláros csalási botrányba keveredett Selena Gomez és édesanyja, miután a befektetők bíróság elé idézték őket közös cégük miatt.
Utazás
Egy repülőgépen bekövetkező haláleset gondolata sokak számára nyomasztó, mégis ritkán beszélünk arról, mi történik ilyenkor a fedélzeten, és hogyan kezelik a helyzetet a személyzet tagjai. A valóság...
Home&Design
A fürdőszoba praktikus tárolóhelynek tűnik, hiszen itt van minden, amire a reggeli készülődéshez szükségünk lehet. Csakhogy a pára, a hőmérséklet-ingadozás és a nedves levegő nem minden holminak tesz...