Lifestyle

Megvan a DNS-teszt eredménye: végre kiderült, tényleg a titokzatos lengyel nő-e a 16 éve eltűnt Madeleine McCann

Julia Wendell rengeteg erőfeszítést tett annak érdekében, hogy elhitesse a nyilvánossággal: ő a kislány, aki 2007-ben tűnt el nyomtalanul egy portugáliai üdülőhelyről. Most végre minden kétség eloszlott: kiderült, igazat állított-e a lengyel nő, aki Madeleine McCann-nak mondja magát.

Egy régi bűnügy, mely máig nem hagyja nyugodni a világot

Tizenhat évvel ezelőtt történt egy rejtélyes bűneset, mely máig nem hagyja teljesen nyugodni a világ közvéleményét. Ekkor - egészen pontosan 2007. május 3-án - tűnt el a portugáliai Praia da Luz üdülőhely apartmanjából a három esztendős brit kislány, Madeleine McCann. A hatóságok azóta sem bukkantak a gyermek nyomára, a bűnügy hosszú időn keresztül megoldatlan maradt, s máig nem tisztázódott megnyugtatóan, mi is történt azon a különös májusi napon. Évek óta úgy hírlik, az emberrablás mögött a német Christian Brückner állhatott, a férfit tavaly hivatalosan is meggyanúsította a portugál rendőrség a kislány eltűnése ügyében, de végül nem emeltek ellene vádat. Brückner hosszú esztendők óta határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a kis Maddie eltűnéséhez. Időközben feltűnt a színen egy lengyel nő, Julia Wendell, aki azt állította magáról, hogy valójában ő a 16 évvel ezelőtt eltűnt, azóta felnőtté cseperedett kislány. A nőt három DNS-, és egy genetikai tesztnek vetették alá, melyek eredménye április 4-én lett nyilvános. Lapozz, galériánkból kiderül, Wendell személyazonossága tényleg megegyezik-e a kis Madeleine McCann-éval!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hetek óta csend volt a lengyel lány körül, aki azt állítja, ő a 2007-ben eltűnt Maddie McCann: Julia most egy amerikai talkshowban jelent meg váratlanul, sokan fel sem ismerték.

Leadfotó: GettyImages

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Bizonyos, elsőre ártalmatlannak tűnő felnőttkori szokások mögött akár az is meghúzódhat, hogy gyerekként folyton mások igényeihez, hangulatához és elvárásaihoz kellett igazodnunk.
Lifestyle
Előfordul, hogy érzed: valami nem stimmel egy kapcsolatban – legyen szó munkahelyi viszonyról, barátságról vagy akár családi kötelékről –, mégsem tudod pontosan megmondani, mi az oka. Ezek a mondatok...
Sztárok
A spanyol Elisabeth Reynés lett a Miss World 2026-os döntőjének második helyezettje, azaz az első udvarhölgy, akinek fejére szintén korona került, nem mellesleg ezzel az eredménnyel ő lett a Miss...
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...