Lifestyle

Több cukrot, lisztet, olajat, tejet, csirkemellet és tojást vehetünk mostantól az üzletláncnál

Közeledik a Húsvét, az ünnep ideje, s a legtöbb családban az elkövetkező napokra időzítik a nagyobb bevásárlásokat. A nagy élelmiszerüzletlánc számára fontos a vevők minőségi és mennyiségi kiszolgálása, ezért a hazai áruházlánc 2023. március 30. és április 8. között egyes termékek esetében megnöveli a maximálisan megvásárolható mennyiséget.

Az intézkedésnek köszönhetően a kristálycukorból már 4 kilogrammot, lisztből 10 kilogrammot, csirkemellből 4 kilogrammot vagy négy tálcányit, 1 literes olajból 4 darabot, tojásból 50 darabot, 2,8%-os UHT tejből pedig 6 litert vásárolhatnak egy-egy alkalommal a SPAR vevői. Ezzel a vállalat jelentősen megemelte a korábban elérhető mennyiségi plafont.

„Tavaly augusztusban azért kellett egyes árucikkekre mennyiségi korlátozást bevezetnünk, mert így tudtuk mindenki számára elérhetővé tenni a friss, minőségi termékeinket. Úgy tapasztaltuk, hogy ezt az intézkedést szükségesnek tartották, és elfogadták a fogyasztók is. A húsvéti időszakra tekintettel az eddig limitált darabszámban vagy mennyiségben kapható egyes alapvető élelmiszerek esetében megemeljük a megvásárolható mennyiséget a SPAR, INTERSPAR és City SPAR áruházakban, valamint a SPAR Online shopban, ezzel is alkalmazkodva vevőink igényeihez” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Az alábbi termékek maximálisan megvásárolható mennyisége 2023. március 30. és április 8. között a SPAR, INTERSPAR és City SPAR áruházakban, valamint a SPAR Online shopban az alábbiak szerint alakul:

leadfotó: pexels.com

A cikkhez tartozó galéria: 

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A profi sport világában egyre több olyan női versenyző tűnik fel, aki nemcsak kiemelkedő eredményeivel, hanem természetes szépségével is milliók figyelmét kelti fel. Közéjük tartozik a német...
Lifestyle
A hét elején egy hiba vagy váratlan fordulat kizökkentheti a Mérleget a megszokott rendszeréből. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...