Lifestyle

Egy magyar nő volt Európa legkeresettebb szökevénye: Dominikán fogták el a 15 évre ítélt toplistás bűnözőt

D. Andrea, álnevén Katona Eszter 12 éve volt szökésben Magyarországon elkövetett bűncselekményei miatt.

Megvan "Európa legkeresettebb szökevénye"

A Dominikai Köztársaság rendőrsége fogta el a csalás és pénzmosás bűntette miatt 15 év börtönre ítélt D. Andreát, álnevén Katona Esztert. A miskolci származású nő 12 éve volt szökésben Magyarországon elkövetett bűncselekményei miatt - számolt be róla a Telex.hu. A dominikai lapok csupán "Európa legkeresettebb szökevényeként" hivatkoznak D. Andreára, akit a La Altagracia tartománybeli Punta Canán, a tengerparti üdülőtelepen, Bávarón fogták el. A műveletben több helyi és nemzetközi szervezeten kívül magyar egységek is részt vettek.

Elfogása után D. Andreát Magyarországra szállítják, ahol megkezdheti a korábban kirótt 15 éves börtönbüntetését. A dominikai hatóságok szerint a nő külföldön is újabb bűncselekményeket tervezett elkövetni.

D. Andrea 2005-ben egy könyvelőirodát vezetett, ám könyvelés helyett bűntársaival 400 millió forintot csalt ki bankoktól, majd ráfeküdt a kukoricára, amiből 4400 tonnát adott el több illetőnek is, ráadásul a kukorica a valóságban nem is létezett. Ezzel újabb 250 milliót tettek zsebre.

2017-ben az elkövetett bűncselekményekért 15 év börtönbüntetésre ítélték, ám ekkor már nem tartózkodott az országban: az asszony még 2012-ben külföldre szökött.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A távollétében megtartott tárgyaláson fény derült rá, hogy igazi keresztanyaként viselkedett a bandán belül, melynek akcióit rendszerint ő maga tervelte ki.

Fotó: 123rf

A 322 millió forintos csalással vádolt Fekete Dávidot tavaly júniusban engedték ki a börtönből, de a lakását jelenleg is csak külön engedéllyel hagyhatja el, a bokáján pedig nyomkövetőt kell viselnie.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...