Lifestyle

Egy DNS-teszt révén jött rá a nő, hogy az anyja egész életében hazudott neki: összeomlott, amikor szembesült az igazsággal

Egész addigi életében azt hitte, hogy szerető szülők veszik körül, akikre a legválságosabb helyzetekben is számíthat. Amikor ez a gondosan felépített illúzióvilág összeomlott, egy szempillantás alatt kicsúszott a talaj hősnőnk lába alól.

Az egész világ cserepekre tört körülötte

Megrendítő históriával állt elő egy anonimitását őrző nő a Reddit felületén - számolt be róla a Mirror. A fiatal hölgy egész eddigi életében azt hitte, hogy gondoskodó, szerető szülők veszik körül, akikre az élet minden területén számíthat, akik a legválságosabb helyzetekben sem hagyják cserben, és akkor is fogják a kezét, ha a világ esetleg cserepekre hullik körülötte. Nos, a világ most tényleg cserepekre hullott körülötte, de éppen a szülei miatt. A nő - aki egyébként maga is ifjú édesanya - nemrégiben rászánta magát egy DNS-tesztre, ugyanis gyermekeivel együtt ritka genetikai betegségben szenved, s úgy hitte, ezzel az egyszerű, de hasznos megoldással orvosai talán közelebb kerülhetnek a kór valódi megértéséhez-feltérképezéséhez. Sajnos hiú reményei viszonylag hamar szertefoszlottak: a teszt ugyan fontos eredményt hozott, de egészen más területen: a nőnek rá kellett ébrednie, hogy anyja hosszú évtizedeken át arcátlan hazugságokkal tömte a fejét. Hogy miért vált hűvössé anya és lánya viszonya, azt a galériánkból tudhatod meg: lapozz!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A bécsi klasszika megkerülhetetlen alakja élete utolsó hónapjaiban súlyos fertőzéssel küzdött, de nem ez az egyetlen betegsége, melyről pontos képet vázoltak a szakemberek egy friss kutatás során.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Egyik tankolásnál még minden rendben volt, a következőnél viszont már feltűnően gyorsabban fogyott az üzemanyag? Nem feltétlenül az autó „lett szomjasabb” egyik napról a másikra: több olyan apró...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...