Lifestyle

Kik lesznek a Halhatatlanok Társulatának legújabb örökös tagjai? Íme a jelöltek teljes névsora

Idén ismét az ATV nézői dönthetik el, hogy a szakmai kuratórium által kiválasztott jelöltek közül mely művészek érdemesek arra, hogy a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé léphessenek.

Három éve élesztették újjá a hagyományt

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Halhatatlanok Társulatát még a a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a hajdani Stúdió kulturális hetilap alkotói alapították 1996-ban, s e gy portrésorozat ötlete nyomán született. A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja meg azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért. Az Örökös Tagság elnyerése még a sikerhez legjobban hozzászokott színészek számára is nagy megtiszteltetés - írja a Wikipédia.

Öt év kihagyás után, 2020-ban az ATV keltette újra életre és vállalta a szavazás lebonyolítását, a gálaműsort, valamint a hagyományos cipőtalp-lenyomatok elkészítését és kihelyezését. Első lépéseként a kuratórium tagjai Szinetár Miklós vezetésével ültek össze a televízió székházában, hogy a négy kategóriában négy-négy, összesen tizenhat művészt jelöljenek, akik közül a közönség SMS-ben szavazhatta meg kategóriánként a két-két 2020-as Örökös Tagot. Az újjéledt hagyomány pedig azóta is folytatódik, s idén is az ATV nézői dönthetik el, kik léphetnek majd a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé.

A jelöltek kiválasztásáért felelős kuratórium idén is nagy közmegbecsülésnek örvendő művészekből és közéleti személyiségekből áll. A Kossuth-díjas rendező, Szinetár Miklós elnökletével a kuratórium már ki is jelölt minden kategóriában négy-négy művészt, akik közül kettő-kettő fog - a közönség döntése alapján - csatlakozni a Halhatatlanok Társulatához. A jelöltekre március 7-től május 31-ig szavazhatnak az ATV és az ATV Spirit nézői - írja a Blikk.

Mutatjuk a jelöltek névsorát:

Színésznő:

  • Piros Ildikó
  • Szirtes Ági
  • Voith Ági
  • Zsurzs Kati

Színész:

  • Csuja Imre
  • Kovács István
  • Mucsi Zoltán
  • Reviczky Gábor

Táncművész:

  • Frenák Pál
  • Kékesi Mária
  • Kováts Tibor
  • Ladányi Andrea

Operaénekes:

  • Komlósi Ildikó
  • Ötvös Csilla
  • Sümegi Eszter
  • Szűcs Márta

A 95. Oscar-gálán az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája ezúttal is 23 kategóriában díjazza majd a filmeket és alkotóikat. A díjátadó ceremóniát Los Angelesben a Dolby Színházban rendezik meg, a házigazda pedig Jimmy Kimmel humorista lesz.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Valószínűleg már milliószor hallottad, de fontos hangsúlyozni: a szemkörnyék a legérzékenyebb és legkényesebb bőr az egész arcodon. Tudjuk ezt, te is tudod, ezért minden este gondosan viszed fel a...
Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.
Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...
Sztárok
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig „technikai értelemben halott” volt...
Lifestyle
Ma különösen szerencsés energiák veszik körül a Bikát. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az év utolsó napjai váratlan fordulatokat hoznak az Ikreknek. Hétvégi szerelmi horoszkóp.