Lifestyle

Minden második magyar tartja fontosnak az adományozást

Adni nem csak az ünnepek környékén lehet, egész évben megvan erre a lehetőségünk, és szükség is van rá. Felsorolni is nehéz lenne, hány nehéz sorsú család, fiatal és idős él körülöttünk, nem beszélve az elhagyott, kidobott állatokról. Egy felmérés szerint ezzel a lakosság is tisztában van, és minden második magyar fontosnak tartja, hogy segítsen a rászorulóknak.

A UPC Direct 2018-as reprezentatív karácsonyi felmérése szerint, mely során 2000 embert kérdeztek meg adományozási szokásaikról, kiderül, hogy annak ellenére, hogy a megkérdezettek 70 százaléka átlagosnak érzi anyagi helyzetét, mégis 60 százalékuk tartja fontosnak, hogy segítsen a nehéz helyzetben lévőknek. A felmérésből az is kiderül, hogy minden ötödik ember ad rendszeresen ugyanannak a szervezetnek. Leginkább ruhákkal és pénzzel támogatják a rászorulókat.

Az adományozásnak számtalan módja lehel - ahogy minden ötödik ember, mi is adhatunk ruhákat, pénzt, de bútorokkal vagy élelemmel is támogathatjuk a segítségre szorulókat -, viszont azt érdemes tudni, hogy nem kell egyedül megváltanunk a világot. Akkor se legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha éppen nem tudunk mit adni, sokszor az összefogás erejével többet segíthetünk, mint azt el tudnánk képzelni. Ezzel a gondolattal vágott bele a Your Dream Design és CsimaDIYa jótékonysági workshopjuk szervezésébe 2017-ben először. A covid okozta szünet után pedig idén márciusban folytatódik a jótékony sorozat. Az akcióhoz ezúttal a Baka8 Kreatív Stúdió és Annus alkot is csatlakozik.

A négy alkotó célja, hogy megmozgassa az alkotni vágyókat. A pár órás workshop során ékszerkészítéssel - a későbbiekben pedig akár élményfestéssel is - támogathatják a választott szervezeteket a résztvevők. A szervezők minden alkalommal kiválasztanak két alapítványt, őket segítik a rendezvényből befolyt pénzzel. A jótékonysági sorozat már mentette meg egy kiscica életét, de szülő nélkül élő gyermekek fejlesztésében is segített már.

Idén márciusban a Tündérpakk Közhasznú Alapítvány és a Kóborka Állatvédő Egyesület részesül a workshopon összegyűlt pénzből - már hagyomány, hogy minden alkalommal két különböző tematikájú szervezet kerül támogatásra. Ebben az esetben a tündérek támogatásával a rászoruló családok megsegítésére megy az adomány egyik fele, a másik fele pedig a megsegítésre váró állatok érdekében kerül az állatvédő egyesülethez.

#adnijó #alkotnijó - Ez a két hashtag mindent elmond, hiszen az alkotás örömét kötik össze a résztvevők az adományozás csodájával. A jótékony ékszerkészítőket március 25-én két workshoppal is várják.

Bejelentkezés és további információk ITT, a workshophoz tartozó Facebook esemény pedig ITT érhető el.

Kik állnak a rendezvény mögött?

Az ötletgazda Tolvaj Vica, a Your Dream Design megalkotója, aki oktatóként és főszervezőként áll a rendezvény mögött. Már második alkalommal köti össze a születésnapját a rendezvénnyel - ajándék helyett minden barátjától azt kéri, hogy vegyen részt a workshopon, vagy támogassa a kiválasztott szervezeteket. Az oktatás mellett fontos tényező a minőségi alapanyag, amiről Förster Orsi, a csimaDIYa ékszeralkatrészek webshop tulajdonosa gondoskodik.

A helyszínt pedig ezúttal a frissen nyílt Baka8 Kreatív Stúdió adja, ahol a jótékonysági workshop mellett élményfestésen és más alkotói eseményeken is részt vehetünk az év bármely részében. Emellett szintén egész évben csatlakozhatunk a stúdió lelke, Kovács Zsófi szervezésében a #öltözzkiállításhoz kampányhoz, és más ingyenes alkotós kihívásokhoz is. Tomcsányi Anna, vagyis Annus alkot, hobbi alkotó pedig szintén oktatóként csatlakozik a csapathoz.

Az ilyen és hasonló összefogások reményt adnak a rászorulóknak, és hatalmas segítséget nyújtanak az alapítványoknak, akiknek a munkája közel sem olyan könnyű, mint azt olykor képzeljük. A támogatások és az összefogások nélkül bármennyi időt és energiát tesznek a munkájukba, sokszor lehetetlen, hogy egyedül segíteni tudjanak! Szükség van ránk! Szükség van rád!

A cikkhez tartozó galéria: 

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A megfelelő takarítószerek kiválasztása nemcsak azt garantálja, hogy hatékonyan ki tudod tisztítani az otthonodat, és mindent megszabadítasz a baktériumoktól és szennyeződésektől, hanem azt is, hogy...
Lifestyle
Minden gyerek imádja, ha mesélnek neki – de tudtad, hogy a közös meseolvasás sokkal többet ad, mint egy kis esti varázslat? Akár napközben, akár elalvás előtt veszitek elő a legszebb mesekönyveket,...
Lifestyle
Az ezotéria szerint a baba fogantatásának hónapja megjósolhatja milyen személyiség lesz vagy mennyire bizonyul sikeresnek. Ám a tudományt sem hagyja hidegen az, mit árulhat el a kicsi fogantatásának...
Lifestyle
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és csendes szeretetével egész gyerekkorunkat meghatározta.
Sztárok
Közel 20 év telt el a High School Musical premierje óta, de Zac Efron nevét újra felrobbantotta az internet – méghozzá egy kiszivárgott demófelvétel, amely állítólag megmutatja, hogyan énekelt...
Fashion&Beauty
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.