Sztárok

Elhunyt Kertész Lajos

A neves zongoraművészt 97 éves korában érte a halál.

Még hátrányából is erényt és ajándékot formált

Életének 98. évében elhunyt Kertész Lajos zongoraművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének tanára, református teológus, a Magyar Kodály Társaság alapító tagja – tájékoztatta a debreceni Kodály Filharmónia kedden az MTI-t.

Kertész Lajos 1925-ben született Gyulán, református kántor-tanító családban. 1943 és 1948 között a Debreceni Teológiai Akadémián végezte tanulmányait. A zongorázást teológusévei alatt is olyan sikerrel folytatta a Debreceni Zenedében, hogy kétszer is megszerezte az országos ifjúsági zongoraverseny első helyét. Így 1949-ben – már lelkipásztorként – felvételt nyert a Zeneakadémiára.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Első diplomája és hitét megvallani mindig kész magatartása az érvényesülés számos kapuját bezárta előtte, de ebből a hátrányból ő erényt és ajándékot formált – mindenekelőtt zenei nevelő munkája és tanítványai javára – olvasható a közleményben.

Pályafutása során többek között olyan kiváló tanítványai voltak, mint Bánfalvi Béla hegedűművész, Delley József zongoraművész, Dobozy Borbála csembalóművész, Elekes Zsuzsa orgonaművész, Eredics Gábor, a Kossuth-díjas Vujicsics Együttes vezetője, Homor Zsuzsanna zongoraművész, Járdányi Gergely nagybőgőművész, Joó Árpád karmester, Kassai István zongoraművész, Keönch Boldizsár énekművész, Németh Tamás zongoraművész, Papp Gyula rockzenész, Rédai József zongoraművész, valamint Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmester.

A január 28-án elhunyt Kertész Lajost többek között a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, Németh László-díjjal, Trefort Ágoston-díjjal, a Művészeti Életpálya Elismerése-díjjal, valamint Szenci Molnár Albert-díjjal ismerték el – olvasható a debreceni Kodály Filharmónia által kedden az MTI-hez eljuttatott összegzésben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...