Teljesen megbolondult a gyönyörű hercegnő: férje halála után az elmebaj úrrá lett rajta, bizarr, mennyire tébolyulttá vált

Sarolta mexikói császárné 60 évvel élte túl szeretett férjét, de sosem tudta kiheverni igazán I. Miksa halálát – gyásza odáig fajult, hogy tévképzetek kezdték uralni elméjét, így elmebeteggé nyilvánították őt.

Belga hercegnő, osztrák főhercegné és mexikói császárné

Mária Sarolta Amélia Augusztina Viktória Klementina Leopoldina nevét akkor ismerte meg a világ, amikor a szépséges belga királyi hercegnő hozzáment I. Ferenc József osztrák császár legidősebb öccséhez, Miksa főherceghez. Pedig Sarolta már előtte is igen népszerű volt előkelő, nemesi körökben, ami nem is meglepő, hiszen I. Lipót belga király és Lujza Mária belga királyné egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot 1840-ben a laekeni királyi kastélyban a mai Brüsszel területén. Apja révén Sarolta tehát közvetlen unokahúga volt Viktória brit királynőnek és Albert hercegnek, de nem származása volt az egyetlen erénye: a hercegnő meglehetősen csinosnak számított, valamint igen műveltnek is, hiszen négy nyelvet beszélt folyékonyan, és oktatták őt filozófiára, történelemre, természettudományokra és zenére is. Ezenkívül már születésekor Európa egyik leggazdagabb hercegnőjének számított, népszerűségét pedig csak magasabb szintre emelte a Miksával kötött házassága, ami egyben a végzete is lett…

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

András herceg úgy döntött, bebizonyítja az igazát, miszerint ártatlan az ellene felhozott, szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádakban, azért pedig, hogy ezt bebizonyítsa, a végsőkig is hajlandó elmenni.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Közel 20 év telt el a High School Musical premierje óta, de Zac Efron nevét újra felrobbantotta az internet – méghozzá egy kiszivárgott demófelvétel, amely állítólag megmutatja, hogyan énekelt...
Fashion&Beauty
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.
Sztárok
Kristen Bell sokkoló őszinteséggel beszélt a hűségről, a házasságáról és arról, miért nem zavarná, ha férje, Dax Shepard más nőkkel feküdne le.
Lifestyle
Ma már szinte senki nem adja ezeket a neveket a gyermekének, ugyanakkor rengeteg családban élnek még ma is ilyen nevű nagyszülők vagy dédszülők.
Lifestyle
Szinte egész nap fülig ér ma a Halak szája - minden oka meg is lesz rá. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Ha hétvégén a fél szekrényt szeretnéd kimosni, logikusnak tűnhet egymás után elindítani több mosást – csakhogy a szakértők szerint ez a szokás hosszú távon komoly károkat okozhat a mosógépben.