Lifestyle

Az egész ország megrendülten fogadta a hírt: szíven szúrtak egy fiatal rendőrt Újbudán - felkavaró videó készült a tettes elfogásáról

Az eset áldozata, Baumann Péter r. főtörzsőrmester februárban lett volna 30 esztendős.

Három rendőr sebesült meg

Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták – közölte saját honlapján a rendőrség péntek hajnalban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében – egy Lecke utcai társasházban – egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba – áll a tájékoztatásban.

A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette – írja az MTI.

Hangokat hallott, ezért törhette rá az ajtót a felette lakóra

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az RTL.hu egyik nézője egy felkavaró felvételt is közzétett, melyen látható, ahogy a rendőrök lábon lövik a támadót. A videóban tisztán hallatszik többek között az is, hogy az elkövető gyilkosnak nevezi a rendőröket, illetve segítségért kiált. A férfit elfogták, majd kórházba szállították.

A Telex.hu szerint a zavart viselkedésű férfi hangokat hallott, ezért törte rá az ajtót a felette lakóra. Az eset csütörtökön este 22 óra körül történt.

Az incidens halálos áldozata Baumann Péter r. főtörzsőrmester, aki februárban lett volna 30 esztendős.

Fotó: 123rf

A Nobel-díjas francia író, Albert Camus a huszadik század egyik legfontosabb és legnagyobb hatású szerzője, valamint az egzisztencializmus egyik meghatározó alakja volt. Tragikusan fiatalon, mindössze 47 éves korában egy autóbalesetben vesztette életét, azonban egy elmélet szerint valójában merénylet áldozata lett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...