Lionel Messi ritkán látott felesége bámulatosan szép nő: a világ legjobb focistája ötévesen találkozott először szerelmével

Antonela Roccuzzo igazán szerencsés nőnek mondhatja magát, hiszen Lionel Messi feleségeként óriási hírnévre tett szert, ám a futballista talán még nagyobb mázlista, hiszen egy olyan nőt tudhat magáénak, akire emberek milliói irigykednek szerte a világon.

Három gyerek után is bombaformában van

Lionel Messi nevét még azok is ismerik, akik nem kedvelik annyira a futballt vagy éppen nem túl jártasak benne: a világbajnok argentin válogatott labdarúgó igazi élő legendának számít, a hozzáértők éppen ezért a világ egyik, ha nem a legjobbjának emlegetik, nem véletlenül. Messi 22 éves korára megválasztották őt az év játékosának is a FIFA szavazásán, 2009 és 2021 között pedig hétszer is megkapta az Aranylabdát, amivel ő lett az első hétszeres győztes. Az argentin játékos tehát vitathatatlanul a legnagyobbak közé emelkedett karrierje során kivételes tehetségének és játékstílusának köszönhetően, azzal pedig, hogy a minap csapatával Katarban megnyerte a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot, elért mindent, amit pályafutása során szeretett volna. Ahogyan azt már többször is hangsúlyozta, sikerei egyik alappillére a családja: Messi egy gyönyörű feleséget, valamint három kisfiút tudhat magáénak, akik mindvégig támogatták a családfőt, és ott voltak mellette a csúcshoz vezető rögös úton. A futballsztár szerelmét sokan azonban nem személyisége, hanem kivételes szépsége miatt ismerik: Antonela Roccuzzo egy igazi bombázó, így Messi talán a világ egyik legszerencsésebb embere. Galériánkban mutatjuk a ritkán látott futballistafeleséget, akit Lionel ötévesen ismert meg, így a pár szerelmének története igazán különleges!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Turay Ida a 20. századi magyar színjátszás egyik legkedveltebb alakja volt, ráadásul nemcsak a szakmán belül, hanem a férfiak körében is óriási népszerűségnek örvendett, köszönhetően annak, hogy kivételes szépséggel áldotta meg a sors – ő azonban sosem foglalkozott a körülötte legyeskedő udvarlókkal, ugyanis egész életében egyetlen egyért dobogott a szíve.

Leadfotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Oldalak

Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...