Christmas

Mesés segítség a gyógyulásban: varázsolj te is a Mosollyal örömteli karácsonyt

Decemberben az ünnepi készülődésen túl megjelenik a segítségnyújtás igénye is. Fontos, hogy a szeretteink mellett azokhoz is eljuttassuk az ünnepek meleg és örömteli hangulatát, akiknek ezt nehezebb megteremteni. Talán éppen egy betegség miatt.

Mesés segítség a gyógyulásban

Évente 230 gyerek kénytelen szembenézni azzal, hogy az élete hónapokon vagy akár éveken át egészen más lesz, mint amit megszokott: az iskola és a barátok helyét a kórház, a vizsgálatok, a kezelések, orvosok és nővérek veszik át. Ilyenkor az ünnepi fények is eltompulnak egy kicsit. A Mosoly Alapítvány 25 éve segíti a hosszan tartó betegségben szenvedő gyerekek gyógyulását ingyenes mese- és művészetterápiával országszerte. A Mosoly-terapeuták kórházi osztályokon, kórházon kívüli hosszú távú terápiás csoportokban és nyári mesetáborokban segítik a gyerekeket, hogy képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, készek legyenek a kórházi kezelések befogadására, lélekben megerősödve, feszültségmentesen vágjanak neki a testi gyógyulás folyamatának.

Mosoly Alapítvány

Vigyázz, ott van nálad a farkas!

A Mosoly-terapeuták a gyermekek nyelvén, mesével, zenével, játékkal varázsolnak. Méghozzá úgy, hogy közben képesek térbeli, időbeli, esetleg fizikai akadályokat is leküzdeni, mint ahogy Dr. Kanizsai Melinda orvos, zeneterapeuta története is mutatja. „A Három kismalac és a farkas c. mesét egy hatéves onkológiai beteg kislánynak meséltem teljes beleéléssel az egyik online terápiánk alkalmával. Éppen annál a résznél tartottam, amikor a farkas hangosan bekiált: „Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!” Olyan hangos lehettem, hogy a kutyám reagálva a „veszélyre” hangosan ugatni kezdett, mire a kislány is felkiáltott: Vigyázz, ott van nálad a farkas! Olyan varázslatos és felszabadító volt az élmény, hogy sokáig nevettünk a helyzet furcsaságán. Később, bármikor találkoztunk, a kislány mindig megkérdezte: „Farkas hogy van?” Rajta maradt a név a kutyámon...”.

Mosoly Alapítvány

A Mosoly weboldalán számos hasonló történeten és egy izgalmas podcast sorozaton keresztül mélyebben is megismerhetjük az alapítvány mindennapjait. A terápiás alkalmak a felhőtlen pillanatokon túl az életerőt biztosító, belső erőforrásaikhoz is hozzásegíti a gyerekeket. Évente több száz terápiával és az elmúlt 25 évben több ezer gyereknek segített a Mosoly. A foglalkozások az érintettek számára teljesen ingyenesek, a szervezet pályázatokból és magánadományokból tartja fenn magát.

Ha te is tudsz azonosulni a Mosoly Alapítvány által kitűzött célokkal,
válj te is Mosoly-támogatóvá, akár egyszeri adománnyal is!

Oldalak

Christmas
Fashion&Beauty
Akár családi ebédről, otthoni pihenésről vagy elegáns vacsoráról legyen szó, egy jól megválasztott karácsonyi szett nemcsak a megjelenést, de a hangulatot is feldobja.
Lifestyle
Mindenkinek szüksége van arra, hogy fontosnak és megbecsültnek érezze magát abban a kapcsolatban, amiben van.
Fashion&Beauty
Eva Longoria nem akárhogy kívánt boldog karácsonyt a követőinek: a színésznő egy fantasztikusan elegáns ruhában küldött jókívánságot a közösségi oldalán.
Sztárok
Alicia Silverstone egyik friss interjújában ismét előkerült a ’90-es évek egyik legnagyobb tinikultusza, a Clueless – Spinédzserek, amely generációknak határozta meg a könnyed, vicces és mégis...
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg már most előre gondolkodik, így készen állnak, ha hirtelen minden megváltozik körülöttük.
Lifestyle
Az alvás az egyik legfontosabb dolog, amit a szervezetünkért tehetünk – mégis sokan küzdenek azzal, hogy esténként nehezen alszanak el, vagy többször felriadnak éjjel. De van egy egészséges ötletünk.