Nyugodtan rágcsálta a szupermarketben vásárolt szendvicsét a nő, mikor kis híján megállt a szíve attól, amire ráharapott

Vajon hogyan kerülhetett bele?

Maria tehát elszörnyedt, amint megérezte és meglátta, mi lapul a szendvicsében: „Annyira megrémített, hogy otthagytam a maradékot, és azt hiszem jó ideig az előre csomagolt szendvicsek közelébe se megyek majd. Egyébként sem sűrűn vásárolok ilyeneket, hiszen általában saját magamnak csomagolom az általam főzött ebédet, de persze eddig olykor előfordult, hogy ha nem volt időm előző nap főzni, akkor másnap vettem egy szendvicset valahol. Nos, ezentúl mindig találok majd időt arra, hogy pakoljak magamnak otthonról reggelente valami ételt. A lényeg, hogy azt ajánlom mindenkinek, alaposan nézzen bele a megvett készételébe, mielőtt beleenne” – nyilatkozta a nő, aki egy fadarabra harapott rá a szendvicsében, márpedig az nem szerepelt az összetevők között. „Ez nem az a feltét, amire számítottam, hiszen a fadarab nem szerepelt az összetevők listáján. Köszönet az élményért a Tescónak. Igen, ez volt a számban” – panaszkodott a Twitteren Maria, akinek az áruházlánc válaszolt is. Felajánlották neki, hogy vigye vissza a terméket csomagolással együtt valamelyik üzletükbe, és kivizsgálják az esetet, továbbá a nő visszakapja majd az étel teljes árát is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy áruházban vásárolta a finomságot. Álmában nem gondolta volna, hogy ezt rejti a kis doboz.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...