Egyenesen borzalmas, amit Meghan Harryvel művel: a hercegné teljesen tönkreteszi férjét, aki már egyáltalán nem önmaga

Azt teszi, amit a felesége mond

„Nem kell mindent elhinni, amit mondanak. Az Oprah-interjújuk például borzasztó volt, annyi sebből vérzett, hogy az hihetetlen. Sokaknak már nagyon elegük van Meghan és Harry hamis állításaiból, melyekre bizonyítékokkal nem szolgálnak, csak a levegőbe beszélnek anélkül, hogy számolnának a következményekkel. Megdöbbent, amit csinálnak, hiszen rossz látni, hogy Harry, aki korábban nagyon közel állt az apjához, most egy nőért és némi pénzért cserébe mindent eldob magától, és épp a saját családját illeti olyan vádakkal, amikre nincsen bizonyítéka” – fejtette ki véleményét Angela Levin, aki szerint Harry csak azt csinálja, amit Meghan mond neki. „Az a nő parancsokat osztogat neki, amiket Harry szó nélkül végre is hajt, ez pedig gyengíti őt és a férfiasságát, a családfői mivoltját” – tette hozzá a királyi szakértő, aki szerint az is egy nagy vicc, hogy épp Harry vádolta rokonait a rasszizmussal, miközben sok-sok évvel ezelőtt a herceg volt az, aki rasszista cselekedetet hajtott végre azzal, amikor nácinak öltözve, horogkereszttel a karján ment el egy buliba.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Valószínűleg maga a hercegné sem számított arra, hogy idén egy asztalhoz ülhet majd az újdonsült királlyal és pereputtyával annyi év után.

Leadfotó: MTI/EPA/Neil Hall

Oldalak

Sztárok
Már szinte tapintható az izgalom: órákon belül színpadra lép Budapesten Jason Derulo, aki látványos show-val és a legnagyobb slágereivel érkezik a Budapest Parkba. Az este ráadásul még erősebbnek...
Sztárok
A 79. Tony-gála vörös szőnyege idén is bővelkedett látványos divatpillanatokban, ám egy sztárnak sikerült minden tekintetet magára vonnia: Nicole Scherzinger elképesztően dögös, mégis kifinomult...
Lifestyle
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak...
Sztárok
Sienna Miller élete legszebb időszakát éli: alig néhány hete adott életet legkisebb gyermekének, most pedig egy újabb, mindent megváltoztató, hatalmas magánéleti mérföldkőhöz érkezett a nála 15 évvel...
Utazás
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
Egészség
Az agy egészsége nem csupán a genetikán múlik: a kutatások szerint az is sokat számít, hogy mit teszünk nap mint nap a tányérunkra. Bizonyos hétköznapi élelmiszerek ugyanis meglepően nagy szerepet...