Egészség

Lombikprogramon gondolkodtok? -
interjú dr. Vesztergom Dóra meddőségi specialistával

„Az elmúlt 10 évben megháromszorozódott a meddőséggel orvoshoz fordulók száma. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik pár érintett Magyarországon, ami összesen 150.000 párt jelent” – Dr. Vesztergom Dóra szülész-nőgyógyász, endokrinológus, meddőségi specialista, IVF szakorvossal, az OKFŐ Humánreprodukciós Igazgatóságának vezetőjével beszélgettünk a meddőség hátteréről, az egészségügyi probléma lehetséges megoldásairól és kezelési lehetőségeiről, illetve a lombikprogram folyamatáról.

Mik lehetnek a meddőség okai, egyáltalán, mikortól, milyen előzményeket követően merül fel a meddőség gyanúja?

Fontos leszögezni, hogy egy meddő pár esetében mindig két főnél végzünk vizsgálatokat, hiszen a férfiak és a nők 50-50 százalékban érintettek. Alapvetően akkor beszélünk termékenységi zavarral küzdő párról, ha 35 év alatt 1 év rendszeres szexuális együttlét mellett nem következik be a várandósság. 35 év felett ez már fél évre csökken, pontosan azért, hogy amennyiben segítségre van szüksége valakinek, akkor minél hamarabb megkapja azt. Természetesen ha valakinél fennáll olyan probléma, ami potenciálisan meddőséget okozhat, például a nők esetében ilyen lehet a rendszertelen ciklus, fájdalmas menstruáció, ami az endometriózis egyik tünete lehet, átesett korábban szexuális úton átadható betegségen, volt esetleg kismedencei gyulladása, vagy nőgyógyászati műtétje, vagy a férfiak esetében hereleszállási zavara volt gyermekkorban, esetleg testépítőként szteroidokat használt, akkor érdemes minél korábban elvégezni a szükséges meddőségi vizsgálatokat.

Milyen faktorok játszanak szerepet a sikeres teherbeesés (várandósság, fogantatás) tekintetében?

Az elmúlt 10 évben megháromszorozódott a meddőségi problémával orvoshoz fordulók száma. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik pár érintett Magyarországon és ez összesen 150.000 párt jelent, ami rendkívül sok. A nők esetében a legfontosabb termékenységet befolyásoló tényező az életkor, hiszen a női termékenység kismértékű csökkenése már 25-29 éves kor között elkezdődik, 35 éves koruk felett pedig jelentősen felgyorsul ez a folyamat, míg 40 éves korban a természetes fogantatás esélye már rendkívül alacsony. Kevésbé drasztikusan, de a férfiak életkora is mérvadó a nemzőképességi zavarokban. 40 éves kor felett már csökken a nemzőképesség a férfiaknál is, illetve nagyobb arányban fordulnak elő bizonyos betegségek, ha egy idősebb apától származik a gyermek.

dr. Vesztergom Dóra, szülész-nőgyógyász, meddőségi spacialista A meddőség hátterében állhatnak egészségügyi okok, például endokrinológiai probléma, cukor- vagy pajzsmirigy betegség, de lehet funkcionális is, ilyen egy méhfejlődési rendellenesség vagy ha nem átjárhatók a petevezetők. A férfiak esetében is állhat orvosi és funkcionális probléma is a meddőség hátterében, ezért is szükséges mindkét oldalt párhuzamosan vizsgálni.

Az életmód szintén befolyásolja a termékenységet. Egy testsúly probléma, túlsúly vagy épp ellenkezőleg, egy nagyon alacsony súly cikluszavarhoz, és akár meddőséghez is vezethet. Mozgásszegény életmód mellett szintén alacsonyabb a várandósság esélye, csakúgy, mint a dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás esetén. A férfiak tekintetében fontosnak tartom kiemelni, hogy az edzőtermi szteroidok hosszútávú használata gyakorlatilag végleges férfimeddőséget tud indukálni.

Az iparosított táplálkozás szintén hozzájárul a meddőség ilyen mértékű növekedéséhez, gondolok itt azokra a hormonszerű anyagokra, amelyek bekerülnek a vízbe és az ételbe. Az is fontos, hogy az édesanyák mit fogyasztanak a várandósság alatt.

Ezek a faktorok – az életkor, az egészségügyi és életmódbeli problémák, a környezeti faktor – melyek aztán összességében azt eredményezik, hogy ilyen mértékű most már a meddőség nem csak hazánkban, hanem az egész világon.

Milyen előzményeket követően javasolt a pároknak lombikprogramban gondolkodniuk? A meddőség diagnózisát követően milyen kezelések, folyamatok vezetnek a lombikprogramig?

Célunk, hogy a meddőséget, mint egészségügyi problémát holisztikusan kezeljük. Szeretnénk elérni, hogy a páciensek ne féljenek attól, hogy ha bekerülnek egy meddőségi centrumba, akkor egyből lombikkezelést fognak kapni. Rendkívül sok az olyan változtatható kockázati tényező az életmódban, amivel a páciens is hozzá tud járulni ahhoz, hogy minél hamarabb gyermeke lehessen. A meddőségi ellátó rendszernek az a lényege, hogy komplexen kezeljük a problémát. Javaslatokat teszünk, hogy a pár hormonálisan kiegyensúlyozottá váljon és segítünk a tüszőérés elérésében, de sok esetben már attól is elérhető változás, ha megfelelő diétát követ valaki.

Meddőségi klinika, orvosi konzultáció

A kezelések problémától függően többrétűek lehetnek. Túlsúly vagy pajzsmirigy betegség esetén egy gyógyszer adásával, illetve megfelelő életmód beállításával megoldható a hormonális zavar. Egyéb eltérés esetén más típusú kezelést javaslunk, mindenkinek a hitének és a meggyőződésének megfelelően. Lehet ez egy életmódbeállítás, egy petefészek stimuláció vagy inszemináció, esetleg lombikkezelés. A lényeg, hogy a pácienst bevonjuk a döntési folyamatokba. Fontos megjegyezni, hogy orvosi szempontból nézve a leghatékonyabb a lombikkezelés, de ahhoz, hogy eredményes legyen, ugyanúgy optimalizálni kell az életmódot és hormonálisan ki kell egyensúlyozni mindkét felet.

Hogyan néz ki a lombikprogram hazai protokollja?

Szakmai orvosi protokoll alapján történik a lombikkezelés, a hazai irányelvek a nyugat-európai mintát követik. Évente többször rendeznek nemzetközi kongresszusokat, ahol a legújabb eljárásrendek is fontos szerepet kapnak, amelyekkel a legkevesebb szövődményt okozzuk a páciensnek és a legjobb eredményességet érhetjük el.

A lombikprogram első lépése egy konzultáció, amikor a pár mindkét tagjával beszélünk, ezt pedig egy nagyon részletes, széleskörű kivizsgálás követi és diagnosztizáljuk a problémát. A kivizsgálás után beállítjuk a szükséges életmódterápiát, emellett pedig tájékoztatjuk a pácienst a lombikprogram menetéről.

A lombikkezelést általában menstruációs ciklusból indítjuk, a petefészek stimulálásával egyszerre több tüszőt hozunk létre, hogy a petesejteket megtermékenyítve több embrió jöjjön létre. A leszívott petesejtek körülbelül egyharmadából lesz a végén jó minőségű embrió. Ezek közül nem mindegyik életképes, nem mindegyik tud beágyazódni. Van egy extrém mértékű szelekció, ezért szükséges a petefészkeknek a hormonális stimulációja, hiszen különben nem lenne hatékony a lombikkezelés. A petefészek stimuláció kb. két hétig tart, amikor elég nagyok a tüszők, akkor következik a hüvelyen keresztül történő műtéti petesejt leszívás, amelyet preferencia alapján altatásban vagy ébren, helyi érzéstelenítéssel végeznek. Egy lombikkezelés alatt ideálisan 10-15 petesejtet tudunk leszívni a pácienstől, ami azt jelenti, hogy 10-15 hónapnyi próbálkozást sűrítünk egy hónapba. A lombik lényege egyrészt a várandóssághoz vezető idő minimalizálása, másrészt, hogy testen kívül látjuk a megtermékenyítés folyamatát és az embrió fejlődését. Minden részletét figyelemmel tudjuk kísérni, amiből szintén következtetéseket vonhatunk le.

Mesterséges megtermékenyítés

A leszívást követően jöhet a petesejt és a hímivarsejt összehozása, majd a megtermékenyítés, ami kétféleképpen történhet. Az egyik opció az IVF, amikor rácseppentjük a spermiumokat a petesejtre és gyakorlatilag, ahogy a természetben is történik, a petesejtet megtermékenyíti a hímivarsejt és létrejön a zigóta, amiből embrió fejlődik. A másik lehetőség az ICSI, amit általában férfi eredetű meddőségnél alkalmazunk. Itt pipettával felszívott spermiumot juttatunk a petesejtbe és direkt módon termékenyítjük meg azt. Mindkét esetben az embriókat 5-7. napig tenyésztjük, majd akár a leszívással megegyező ciklus során vissza is ültetjük, de bizonyos esetekben a 3. napos beültetés is indokolt lehet, két hét múlva pedig várjuk a terhességi teszt eredményét. Egyes páciensek érzékenyen reagálhatnak a stimulációra, és úgynevezett hiperstimulációs szindróma jöhet létre. Ebben az esetben az a biztonságos, hogy a létrejött embriókat lefagyasztjuk, és egy következő menstruációs ciklusban ültetjük vissza. Arra is van lehetőség, hogy természetes ciklusból indítsuk a lombikot, ilyenkor nem hozunk létre több embriót, viszont így közel sem olyan eredményes az eljárás. Vannak azonban olyan páciensek, akiknek kifejezetten ez a megoldás a kérése, amire természetesen tekintettel vagyunk. Fiatal korban ez a megoldás is eredményes lehet.

Minek van leginkább szerepe, milyen tényezőkön múlhat a lombikprogram sikeressége?

35 év alatti páciensek esetében statisztika szerint akár 3-4 embrióbeültetéssel járó ciklus is szükséges ahhoz, hogy egy egészséges újszülött jöjjön a világra. Petefészek stimuláció nélkül ennél jóval több ciklusra lenne szükség. Rendkívül fontos, hogy a párok minden információt, segítséget és támogatást megkapjanak, ne hagyják abba idő előtt a kezelést egy-két sikertelen próbálkozást követően, hiszen a beültetett embriók számának növekedésével nagyobb esély lesz a várandósságra, ezáltal több vágyott gyermek születhet meg. Lehet, hogy elsőre várandós lesz, mert szerencséje van, de az is lehet, hogy másfél vagy akár több év kell ahhoz, hogy a végén gyermeket tarthasson a kezében. Azért fontos tisztázni ezt a páciensekkel, hogy ne érje őket csalódás.

40 év felett ennél jóval több embrió beültetésre van szükség az eredményesség érdekében, de így is 30%-ra csökken az esély összességében, hogy saját petesejtből legyen gyermeke az illetőnek.

43 éves kor felett a petesejt donáció lehet megoldás, hiszen ebben az esetben a várandósság esélye annyi lesz, mint a donor életkorának megfelelő teherbeesési százalék. A petesejt donorok általában 30 év alatti nők, így rendkívül magas az eredményesség százalékban mérve.

A lombikkezelés lelkileg rendkívül megterhelő folyamat, sokszor eredménytelen a kezelés és fizikai megpróbáltatást okoz, továbbá az is előfordul, hogy vetéléssel végződik egy terhesség. Ez mind-mind nagyon nehezen feldolgozható folyamat. A párokat előre fel kell erre készíteni és minden döntési folyamatba be kell őket vonni, megfelelő, őszinte kommunikációval.

A cikk megjelenésének támogatója a Magyar Nemzeti Bank.

Fotók: gettyimages.com, 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.
Lifestyle
A nyári locsolás könnyen megdobhatja a vízszámlát, pedig nem kell minden alkalommal literszámra áztatni a kertet. Néhány egyszerű változtatással meglepően sok vizet takaríthatsz meg, és a növények...
Lifestyle
Rengeteg nyugdíjazáshoz közeledő embert kérdezi, hogy emelkedhet-e a korhatár a jövőben, és mire kell majd számítania.
Home&Design
Három gyerek, egyetlen szoba és nagyjából nulla négyzetméter, ami „csak úgy” üresen maradna? Mutatjuk, hogyan lehet ebből mégis élhető, praktikus és szerethető gyerekszobát kialakítani.
Sztárok
Molnár Áron színész és közéleti aktivista a művészeti szféra mellett a hazai közéletben is rendkívül aktív jelenléttel bír. Rendszeresen megnyilvánul társadalmi kérdésekben, és határozottan kiáll...