Egészség

Napvilágot látott az igazság: ennyi várandós magyar nő hunyt el Covidban, miután felvette az oltást

A terhesség időtartama alatt is be lehet adatni az oltást

Ács hozzátette: a harmadik oltás egyértelműen jóval nagyobb védettséget ad, mint az első és a második, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy várandósság előtt vagy közben érdemes megfontolni a negyedik vakcina felvételét is. "Ha eltelt fél vagy egy év a három oltás után, akkor a kismamák esetében valószínűleg lenne értelme a negyedik oltásnak is" - fűzte hozzá a Magyar Nőorvos Társaság elnöke. Ács elmondta, a terhesség időtartama alatt is be lehet adatni a vakcinát, de csak a 12. hét letelte után.

Jakab Ferenc virológus a pandémia kezdete óta kutatja a vírust és az oltásokat is. A szakember ismertette: az általános ajánlás szerint szerint a 60 felettieknek és a krónikus betegeknek be kellene adatniuk a negyedik oltást, azonban Jakab szubjektív véleménye ennél árnyaltabb. "Ha évente egyszeri oltást adatunk be magunknak a légúti fertőzések szezonja előtt, akkor nagy baj nem érhet minket" - árulta el a professzor, aki hangsúlyozta: az oltás továbbra sem véd meg a megfertőződéstől, de a haláltól igen.

Fotó: 123rf
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy neves kardiológus, Dr. Peter McCullough szerint a vuhani koronavírus (COVID-19) elleni védőoltások állhatnak az egyébként egészséges emberek hirtelen és váratlan szívbetegségei és halálozásai mögött.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.