Lifestyle

Sokkot kapott a vőlegény, mikor megtudta, kinek a szeretője volt korábban a várandós menyasszonya - veszélybe került az esküvő is

Kiborult a családi szennyes

Kiderült, hogy a menyasszonya hat évvel ezelőtt - igaz, ekkor még nem alkottak egy párt a vőlegényével - mostani szerelme bátyjának volt a titkos szeretője. A helyzet nem csupán emiatt ciki, hanem azért is, mert az idősebb fivérnek már ekkor is felesége volt. Vőlegényünk teljesen összeroskadt, amikor hírül vette a fájdalmas igazságot. Először persze kételkedett az információk igazságtartalmában - teljesen jogosan -, de amikor számon kérte a bűnös múltat a testvérén, a bátyja olyan hevesen kezdett el tagadni, s olyannyira összezavarodott, hogy hősünk számára bizonyossággá vált: a tesó bizony nem ártatlan. A bátyja később végül mégis bevallotta tettét, de öccse lelkére kötötte, hogy meg se próbálja meg elmondani a feleségének, hiszen a házastársaknak azóta már közös gyermekük is született, és senki nem kívánja, hogy egy több mint fél évtizeddel ezelőtti félrelépés utólag szétrobbantsa az egész famíliát. A vőlegény végül könyörületességből elhallgatta az esetet a sógornője előtt, azonban kínzó kétségek gyötörték cinkos némaságát illetően. Végül úgy határozott, nem fogja tönkretenni a bátyja házasságát, viszont a menyasszonyával való kapcsolatára hosszú árnyékot vetett a hat évvel ezelőtti, buja kis kaland. A nő utólag ugyan nem tagadta a liezont, és ez akár még enyhítő körülmény is lehetne, csakhogy elképesztő módon érvelt az esküvő szükségessége mellett: azt mondta a vőlegényének, hogy azért nem érdemes lefújniuk a szertartást, mert akkor a szülei nagyon mérgesek lesznek. Szerelemről, érzelmi kötődésről, közös jövőről egy szót sem ejtett. Fájdalmas szavai csak táplálták a vőlegény már eddig is meglévő balsejtelmét: okosabb lenne, ha egy ideig jegelné nemcsak az esküvőt, de a párkapcsolatát is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.