Bizarr, mivel tartotta formában magát Marilyn Monroe: ezt az undorító keveréket itta minden reggel a szexszimbólum

Ezt a keveréket itta minden reggel

Ahogyan a Vogue is írja, Marilyn 1952-ben interjút adott a Pageant magazinnak, amelyben részletesen beszélt étkezési, valamint edzési szokásairól. A beszélgetésből kiderült, hogy Monroe nem igazán volt sportos alkat, legalábbis nem szeretett volna kitűnni semmilyen sportágban, és utálta, ha olyan gyakorlatokat kellett elvégeznie edzés közben, amelyektől valóban edzésnek érezte a mozgást. Legtöbbször napi 10 percet edzett saját otthonában kis súlyzókkal, a gyakorlatokat pedig saját maga fejlesztette ki és rakta össze – kedvence a mellfeszesítő rutin volt, ami abból állt, hogy széttárta a karjait álló helyzetben, mindkét kezébe fogott egy-egy 5 kilogrammos súlyt, melyeket közvetlenül a feje fölé emelt körülbelül 15 alkalommal minden reggel. Ám reggeli rutinjának nem az edzés volt a legfontosabb alkotóeleme, hanem a reggeli: Marilyn minden napot úgy indított, hogy ameddig zuhanyozott, felmelegített egy csésze tejet, majd amikor már az ital forró volt, beleütött két nyers tojást, majd villával az egészet felverte, a keveréket pedig öltözködés közben kortyolgatta el egy multivitamin tabletta társaságában. „Kétlem, hogy az orvos tudna ajánlani egy táplálóbb reggelit ennél egy minden nap késésben és állandóan rohanásban lévő, dolgozó nőnek” – tette hozzá az interjúban Monroe, aki szerint ez a bizarr, már-már gusztustalan lötty is hozzájárult ahhoz, hogy sosem szentelt különösebb figyelmet amúgy is perfekt alakjának. Vacsorára legszívesebben steaket vagy bárányt, esetleg sült májat fogyasztott, a húshoz pedig mindig négy-öt nyers sárgarépát rágcsált el, de a díva fontosnak tartotta a szépség érdekében azt is, hogy annyit aludjon, amennyit csak tud – ez általában 5-10 órát jelentett éjszakánként attól függően, hogy mennyi szabadideje volt másnap.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Bár Naomi Watts már az ötvenes éveit tapossa, ma is pont olyan gyönyörű és vonzó, mint karrierje kezdeti éveiben.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.
Lifestyle
Alig egy hete a kőrisrontó bogár terjedése miatt kongatták meg a vészharangot, most pedig közvetlenül a magyar határnál bukkant fel a japán cserebogár.
Lifestyle
Visszatér a kánikula, hétfőn már 38 fokos hőség várható, a HungaroMet 9 vármegyére másodfokú riasztást adott ki. Keddre megérkeznek a zivatarok.
Sztárok
Több mint egymillió dolláros csalási botrányba keveredett Selena Gomez és édesanyja, miután a befektetők bíróság elé idézték őket közös cégük miatt.
Utazás
Egy repülőgépen bekövetkező haláleset gondolata sokak számára nyomasztó, mégis ritkán beszélünk arról, mi történik ilyenkor a fedélzeten, és hogyan kezelik a helyzetet a személyzet tagjai. A valóság...
Home&Design
A fürdőszoba praktikus tárolóhelynek tűnik, hiszen itt van minden, amire a reggeli készülődéshez szükségünk lehet. Csakhogy a pára, a hőmérséklet-ingadozás és a nedves levegő nem minden holminak tesz...