Borzalmas, amit Meghan Markle művelt: a palota alkalmazottjai kitálaltak, szörnyen bánt velük a hercegné

Nem ismertek kegyelmet

Meghan és Harry egykori alkalmazottjai a The Times-nak elárulták, hogy többeket is megtört a hercegi pár hozzáállása és viselkedése – olyan beosztottakat, akik már évek óta a királyi család szolgálatában álltak, és soha nem volt rájuk panasz egészen addig, amíg Meghan nem lett az „úr” a háznál. Valentine Low, a The Times riportere legújabb könyvében úgy fogalmaz Meghan egykori segédjeinek beszámolói alapján, hogy a hercegné egy kemény, kegyetlen főnök volt, akit leginkább Az ördög Pradát visel című film „gonosz” főszereplőjéhez, Miranda Priestly-hez lehetne hasonlítani. Az egyik alkalmazott munkáját például minősíthetetlennek nevezte, és azt mondta az illetőnek, ha bárki mást megkérhetne arra, hogy lássa el a feladatot, akkor biztosan megtenné, míg egy másik szolgálóval gyakorlatilag minden nap üvöltött és kiabált, ami olykor jó pár óráig is eltartott. Omid Scobie királyi szakértő szerint a problémákat Meghan és az alkalmazottak közti kulturális különbségek okozták: „Ő reggel felkelt, elküldte az emaileket, letudta a kötelező köröket, de még így is túl sok szabadideje maradt arra, hogy felügyelje otthon a munkafolyamatokat, amelyekből ki akarta venni a részét, és mindent irányítani akart” – véleményezte Meghan Markle bánásmódját Omid. Nos, a Buckingham-palota is reagált már a vádakra: bejelentették, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben, és minden egykori alkalmazottat behívnak egy beszélgetésre, hogy levonják a tanulságokat, és kiderüljön az igazság. Ez a hírek szerint meg is történt: a vizsgálat idén júniusban zárult le, ám az eredmények nem láttak napvilágot ezidáig, habár Meghan állítólag nagyon szeretné, ha nyilvánosságra hoznák őket, hiszen tudja, hogy ártatlan, és azt akarja, hogy ezt mindenki végre el is higgye neki, így tisztázódhatna a neve is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy királyi szakértő azt állítja, nem valószínű, hogy Vilmos és Harry valaha is kibékülnek egymással, a trónörökösnek ugyanis mélyebbek a sebei, mint azt bárki is gondolná.

Leadfotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Oldalak

Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...